Szlovén elnöke lett az UEFA-nak

Aleksander Ceferin lett az UEFA új elnöke, aki nem szeretne irreális ígéreteket tenni.

MTI
2016. 09. 14. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután az UEFA első alelnöke, a spanyol Ángel María Villar egy hete visszalépett, a szlovén szövetséget 2011 óta irányító, 48 éves jogász egyetlen ellenfele a holland szövetség elnöke, a 68 esztendős Michael van Praag volt. A szavazáson 42-13-ra győzött Ceferin, akinek megbízatása 2019 tavaszáig szól.

Döntését, hogy pályázik az elnöki posztra, június elején jelentette be, azóta pedig többek között a magyar, a német, a francia, az albán, a bosnyák, a bolgár, a horvát, a görög, a ciprusi, a montenegrói, az orosz, a macedón, a román, a szerb, az olasz és a török szövetség is jelezte, hogy őt fogja támogatni, csakúgy mint négy észak-európai ország futballszövetsége. A voksolásnak így ő volt az esélyese.

Augusztus végén a korrupció, a doppingolás és a fogadási csalások visszaszorítását nevezte legfőbb céljának. „Arra fogok törekedni, hogy megvédjem sportágunk integritását és biztosítsam a megfelelő környezetet minden résztvevő számára” – közölte akkor.

Csányi elégedett

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a kongresszus után értékelt a magyar szövetség honlapjának: „Örömteli, hogy Aleksander Ceferin személyében rátermett vezető került az UEFA élére, aki új korszakot nyithat a szervezet életében. A magyar szövetség elvárása, hogy munkájával teremtsen fenntartható egyensúlyt és egységet az európai labdarúgás szereplőinek bevonásával, a tagországok érdekeit figyelembe véve” – fogalmazott Csányi Sándor. Hozzátette, fontos, hogy mindenekelőtt Magyarország és a kisebb országok érdekképviselete, a fiatal tehetségek felkarolásának, a női futball ügyének kérdése előtérbe kerüljön.

Hozzátette: olyan sportszervezetté akarja alakítani az UEFA-t, amely mintaként szolgálhat más sportágaknak is, valamint biztosítani akarja a fenntartható fejlődés feltételeit.

Ceferin hisz benne, hogy olyan új ötleteket és felfogást tud vinni az európai szövetségbe, amelyre a kontinens labdarúgásának a jövőben szüksége lesz.

Később elárulta azt is, hogy nagyszerűnek tartja az új, 24 csapatos Európa-bajnoki rendszert, ezért biztosan nem változtatna rajta.

Megválasztása előtti athéni felszólalásában tiszteletlenségnek nevezte, hogy egyesek tapasztalatlanságot emlegetnek vele kapcsolatban.

„Azt állítani, hogy tapasztalatlan vagyok, tiszteletlenség a kis és közepes országok futballszövetségeinek elnökeivel szemben, akiknek, mint nekem magamnak is, kevesebből többet kell kihozniuk, azaz éppen hogy rendelkeznek tapasztalatokkal – fogalmazott. – Nem vagyok showman, nem az egoizmus vezérel, nem vagyok az irreális ígéretek embere” – tette hozzá, ugyanakkor angol nyelvű felszólalásában a Scorpions népszerű dalára utalva a „változás szeléről” beszélt.

Elnökválasztásra azért volt szükség, mert a nemzetközi szövetség etikai biztossága decemberben Michel Platini alelnököt, az UEFA első számú vezetőjét „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. A francia sportvezető májusban – miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem mentette fel őt, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását – szóban lemondott posztjáról. Később jelezte, hogy mindezt Athénban hivatalosan is megteszi majd, amihez megkapta a jóváhagyást a FIFA etikai bizottságától, és szerdán el is búcsúzott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.