A paradigmaváltásnak meglett az eredménye. A 2009-ben ifjúsági vb-t nyerő U17-es válogatott tagjai között jócskán találunk olyan játékosokat, akiknek a szülei nem Svájcban születtek, sőt a tornagyőztes keret nagy része kettős állampolgár.
A felfogás megváltoztatásának része volt a fiatalok minél hamarabbi beépítése a bajnokság csapataiba és a válogatottba. Például 2010-ben a még csak 18 éves, tunéziai gyökerekkel rendelkező Nassim Ben Khalifa már bemutatkozhatott Ottmar Hitzfeldnél a felnőttválogatottban. „Valami történt. Az új nemzedék nemcsak a fiatal játékosokat jelenti, a korábbiakhoz képest a pályán is látható komoly teljesítménybeli különbség. Ez a gondolkodásmód változásának következménye” – foglalta össze a folyamatokat korábban Michael Martin svájci újságíró.
Számok
– Svájc a szeptember 15-ei FIFA-ranglistán a 16. helyen áll.
– A keret értéke 170 millió euró, amelynek legértékesebb játékosa az Arsenal középpályása, a 35 millió eurót érő Granit Xhaka. Ő a pénteki mérkőzésen eltiltás miatt pont hiányozni fog ellenünk.
Történelem
A magyar válogatott először 1911. január 8-án találkozott Svájccal. A legnagyobb győzelmet (9:0) 1911. október 29-én aratta. A sorban találunk egy 8:0-s magyar diadalt is.
Legutóbb 2002. február 13-án játszott a két csapat egymás ellen, akkor hazai pályán 2-1-re kikaptunk.
A portugálok bizakodva tekinthetnek a vb-selejtezők elé. Ennek oka nemcsak abban keresendő, hogy ők az aktuális Európa-bajnokok és egyben a csoport esélyesei, hanem abban is, hogy kilenc tétmérkőzésen át veretlenek voltak. 2014 és 2016 szeptembere között nem kaptak ki, igaz friss Európa-bajnokként első vb-selejtezőjükön sima vereséget szenvedtek Svájcban.
Nem érdemes hosszasan elemezni a portugál válogatott erényeit, az mindenesetre feltűnő, hogy világbajnokságon maradandót csak 1966-ban tudott alkotni. Akkor a bronzéremig vezette a gárdát a legnagyobb sztár, Eusébio. Hasonló – vagy talán nagyobb – sikert vártak az 1986-os mexikói vb ideje alatt felnövő aranygenerációtól. A Luis Figo, Rui Costa és Paulo Sousa nevével fémjelzett nemzeti együttes legjobb eredménye „csak” egy 2000-es Eb-elődöntő.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!