Érzékelhető, a magyar játékosok többsége csak nemrég vette fel a nemzetközi futball ritmusát, míg a svájciak azt az anyatejjel szívták magukba. Továbbá a Storck-csapat egy erősebb ellenféllel szemben még nem képes egyszerre hatékonyan támadni és védekezni, ráadásul hiányzik egy klasszikus értelemben vett sztár is. Dárdai ugyan bemutatkozásakor Dzsudzsákot emelte ki mint klasszist, ám a ballábas játékos az alacsony színvonalú arab-emírségekbeli első osztályában csak evickél, és ez meglátszik a játékán. Hiába próbálja tehát a német szakember egy meccsből a maximumot kihozni, a hiányosságok egy nálunk magasabb szinten játszó ellenféllel ellen kiütköznek.
Hogy mennyire megviselte a magyar csapatot a vereség, azt Gera Zoltán könnyes szemmel adott nyilatkozata jelezte . Tovább kellett azonban lépni és erőt meríteni Szalai Ádám remek játékából: a Hoffenheim csatára Svájc ellen párharcokat nyert, folyamatos veszélyt jelentett az ellenfél kapujára, két gólja pedig önmagáért beszél.
A nehezen megemészthető vereség után több újdonságot hozott a rigai vendégszereplés. Bernd Storck négy helyen változtatott a Svájc elleni kezdőn és taktikai szempontból is átszervezte a csapatot. Lettország ellen ez a kezdő tizenegy futott ki a pályára:
Gulácsi – Bese, Guzmics, Kádár, Korhut – Gyurcsó, Gera, Nagy, Dzsudzsák – Szalai, Nikolics
A válogatott végig támadó szellemben, az ellenfél térfelén visszatámadva játszott és a széleken próbálta megbontani az ellenfél védelmét. Ez nagyrészt sikerült. Igaz, a Bese-Dzsudzsák, a Korhut-Gyurcsó vagy épp a Szalai-Nikolics játékoskapcsolat nem működött olajozottan, és a megszokottól eltérő támadóbb felfogás miatt több szabad terület nyílt a védekező zónánkban. A kontrákra berendezkedő hazaiak, ha el is jutottak helyzetekig, Gulácsi mindvégig a helyén volt. Összességében pozitívum, hogy egy nagy iramú, Svájc elleni találkozó után sikerült mezőnyfölényt kialakítani, rengeteget, viszonylag pontosan (88 százalékosan) passzolni és a 90 perc során dominálni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!