A Herthánál marad Dárdai Pál

A közelmúltban több ajánlatot is kapott a magyar szakvezető.

MTI
2016. 11. 17. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kicker című lap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a VfL Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar szakvezetőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, hogy a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste, vagyis további ajánlatai is vannak.

„Számomra hízelgő, hogy amikor hazamegyek, Bence fiam gratulál a győzelmünkhöz, viszont ha veszítünk, azonnal kritizál. Nem tárgyaltam senkivel, száz éve itt vagyok a Herthánál, és itt is maradok. Valószínűleg, remélhetőleg ” – nyilatkozta csütörtökön.

A 40 éves Dárdai játékosként 1997 és 2011 között erősítette a berlinieket. A klub ifjúsági csapatát 2012-től edzette, a felnőttek szakmai munkáját pedig tavaly óta irányítja. Szerződése az idény végéig szól, de a vezetők már jelezték, hogy hosszú távon számítanak rá.

A Hertha tíz forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában, a Bajnokok Ligája előző kiírásában a nyolc közé jutott Wolfsburg pedig a 14. helyezett.

A fővárosiak szombaton az Augsburg együtteséhez látogatnak. Dárdai elmondta, hogy egyetlen játékosa sem sérült, így „kellemes problémái” vannak a csapat-összeállítás során.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.