Döntetlen a címvédő és a listavezető meccsén

Nyert az Újpest, a Videoton kikapott a Mezőkövesdtől.

MTI
2016. 11. 19. 16:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi csapat az előző hat mérkőzésén döntetlennel zárt, míg a hazai együttes sorozatban ötödször kapott ki. Ezúttal úgy, hogy a 78. percben megszerezte a vezetést, és a 84.-ig nála volt az előny.

A házigazda Mezőkövesd 2-1-re legyőzte a Videotont, így az újonc csapat már öt meccs óta veretlen, s ezeken a találkozókon összesen 13 pontot gyűjtött.

A Debrecen együttese 1-1-es döntetlent játszott az MTK otthonában, míg a sereghajtó Diósgyőr ideiglenes otthonában, Debrecenben 2-1-re legyőzte a Haladás együttesét. Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen a győztes gólt a 92. percben éppen egy korábbi szombathelyi játékos, Ugrai Roland szerezte.

A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent ért el Pakson, így a paksiak ugyan továbbra is veretlenek hazai pályán, de ez volt a hetedik döntetlenjük saját közönségük előtt.

A listavezető Vasas FC az esti mérkőzésen két büntetőt is kihagyott, mégis 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Ferencvárossal.

OTP Bank Liga, 16. forduló:

Gyirmót FC–Újpest FC 1-2 (0-0)

Mezőkövesd Zsóry FC–Videoton FC 2-1 (1-1)

MTK Budapest–Debreceni VSC 1-1 (0-0)

Diósgyőri VTK–Swietelsky Haladás 2-1 (0-1)

Paksi FC–Budapest Honvéd 1-1 (1-1)

Vasas FC-Ferencvárosi TC 2-2 (0-1)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.