Gazdasági focicsoda a szomszédban

3,6 milliárdos nyereséggel zárt a Rapid Wien, példakép lehetne a magyar kluboknak.

MTI
2016. 11. 17. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az osztrák csapat az előző szezonban ugyan csak második lett a Salzburg mögött, de mind a 48,7 millió eurós (15 milliárd forintos) forgalma és a 11,6 millió eurós (3,6 milliárd forintos) bevétele ligacsúcsot jelent. A magyar középpályás, Szántó Tamás klubja leginkább a játékosok eladásából szerzett pénzt.

Az elmúlt átigazolási szezonokban távozott játékosok közül a Werder Bremenhez igazolt Florian Kainzért, illetve a St. Etienne-be szerződött Robert Bericért együttesen 9,3 millió eurót (2,8 milliárd forintot) kapott a klub. A Bajnokok Ligája selejtezőjében és az Európa Liga csoportkörében összesen 17,4 millió euró (5,4 milliárd forint) bevételre tettek szert.

„A mostani a legmagasabb nyereség az osztrák bajnokság történetében” – jelentette be a klub ügyvezető igazgatója, Christoph Peschek.

Raphael Landthaler pénzügyi vezető hangsúlyozta, a kiemelkedő eredmény jól megtervezett stratégia eredménye. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.