Hivatalos: Southgate szövetségi kapitány maradt

Gareth Southgate maradt az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

MTI
2016. 11. 30. 16:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az U21-es válogatott edzője szeptemberben, a korrupciós botrány következtében lemondott Sam Allardyce utódjaként került ideiglenesen a felnőtt csapat élére. Az angol szövetség (FA) szerdán bejelentette, hogy a 46 éves trénert véglegesítették a szövetségi kapitányi poszton, szerződése a 2020-as Európa-bajnokság végéig szól, amelynek az elődöntőit és fináléját éppen a londoni Wembley-stadionban rendezik.

„Nagyon büszke vagyok a kinevezésemre, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy az állást megkapni csak egy dolog, úgyhogy szeretném eredményesen végezni a munkámat. Az elmúlt négy meccsen is élveztem a közös munkát a játékosokkal, és hiszek benne, hogy óriási potenciál van a csapatban” – nyilatkozta Southgate.

Irányításával egyelőre veretlenek az angolok, ugyanis Skóciát és Máltát legyőzték, Szlovéniával döntetlent játszottak a világbajnoki selejtezősorozatban, a spanyolokkal pedig szintén döntetlenre végeztek barátságos meccsen. Az angolok legközelebb a világbajnoki címvédő németekkel játszanak, a márciusi barátságos meccs után pedig Litvániával találkoznak a világbajnoki selejtezősorozatban.

Az egykori védőjátékos, Gareth Southgate 57 alkalommal lépett pályára az angol válogatottban, és tagja volt az 1996-os hazai rendezésű kontinenstornán elődöntős együttesnek. Edzőként 2006 és 2009 között a Middlesbrough csapatát, az elmúlt három esztendőben pedig hazája U21-es válogatottját irányította.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.