Tanítsátok focizni a gyerekeket! – idézték már számtalanszor Puskás Ferenc egyik örökbecsűjét, ha élne, most is ezt sulykolná. Pont tíz éve, 2006. november 17-én borult feketébe az ország, gyulladtak a mécsesek mindenfelé a hírre: meghalt Puskás Öcsi. A XX. század legjobb magyar férfi sportolója egy szürke kispesti házból indult világhódító útjára, testalkatra kevesen mondták volna róla, hogy a felső lécről érintés nélkül lerúgja az aprópénzt. Pedig így volt, bal lábától pedig rettegtek ellenfelei.
Mint Cesare Maldini egykori világklasszis kapus mondta róla: „bizton állíthatom, elképesztő bal lába volt, a lövései szó szerint fájtak, annyira erősek voltak”. Ezekből megeresztett nem is keveset, és többnyire találtak is.
Első klubjában, a Kispestben 349 mérkőzésen 358 gólt szerzett, öt bajnoki címet nyert a vörös-feketékkel, a csapattal, amelyben tizenhat évesen mutatkozott be. Becenevét, az Öcsit is azért kapta, mert alig két évre rá, szinte sihederként hívták be a válogatottba: „Lődd be, Öcsi!” – kiáltotta neki Zsengellér Gyula a városi legenda szerint. Belőtte. De nem csak az osztrákoknak, bemutatkozó meccsén. Betalált az angoloknak az „évszázad mérkőzésén” kétszer – Anglia kilencven éven át őrizte veretlenségét eddig a mérkőzésig –, duplázott az Európa-bajnokság elődjének számító Európa-kupa döntőjében az olaszok ellen, gólt lőtt Jugoszláviának az 1952-es helsinki olimpia fináléjában, és sérülten bevágott egyet a nyugatnémeteknek is az 1954-es világbajnokság döntőjében.
Egyedül ez utóbbi meccsen nem győzött a magyar nemzeti tizeneggyel, amelyről Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere így nyilatkozott: „Máig rejtély számomra, miért nem nyerte meg a csapattal a világbajnokságot.”
Nyolcvanöt válogatott találkozóján nyolcvannégy gólt rúgott. 1956 után Madridban telepedett le, ahol a Real Madriddal minden létező hazai és nemzetközi klubtrófeát elhódított. Akad olyan rekordja, amelyet azóta sem tudott megdönteni labdarúgó: az 1960-as, 7:3-ra megnyert Bajnokcsapatok Európa-kupája (a BL elődje) fináléjában az Eintracht Frankfurt ellen mesternégyest lőtt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!