A római Sapienza egyetem elemzése szerint az új futballaréna közel 20 milliárd eurós bevételt hozhat a fővárosnak az elkövetkező tíz évben, csökkentheti a munkanélküliséget, és Róma bruttói hazai össztermékét is jelentős mértékben megnövelheti.
„Ez az egyik legambiciózusabb városregenerációs projekt, amelyet Róma, sőt amelyet egész Olaszország valaha látott”
– mondta a kutatást vezető Giuseppe Ciccarone.
A magántőkéből, 1,6 milliárd dollárból (közel 500 milliárd forint) megvalósítandó stadion terveit az itáliai klub amerikai elnöke, James Pallotta még 2014 márciusában mutatta be a nyilvánosságnak, ám az eredetileg a 2016–17-es szezon elejére ígért beruházás azóta sem kezdődött meg. A csúszás oka, hogy sem a regionális vezetés, sem az önkormányzat nem adta ki az építkezés megkezdéshez szükséges engedélyeket, noha a római klub irányítói nemcsak stadiont, hanem edzőközpontot és egy húszezer embert foglalkoztató üzleti és szórakoztató parkot is megálmodtak a Tor di Valle-i területre.
A külsőre a római Colosseum ihlette, 125 hektáron elterülő aréna a tervek szerint 52 500 néző befogadására lenne alkalmas, ám a rangadókra 60 000 férőhelyesre is lehetne bővíteni.
Az AS Roma jelenleg a 72 000 ember befogadására alkalmas Stadio Olimpicón osztozik a városi rivális, szintén a Serie A-ban szereplő Lazióval. A tervezett új aréna elvben fontos helyszíne lett volna a 2024-es olimpiának, Róma pályázatát azonban Virginia Raggi polgármester javaslatára szeptember végén visszavonta a városvezetés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!