A futball csodálói a következő öt napban valószínűleg különös figyelemmel kísérik majd a Bundesliga-újonc RB Leipzig mérkőzéseit. A lipcsei együttes ugyanis először szombaton a Hertha BSC-vel játszik hazai pályán, majd szerdán a Bayern München otthonában mutathatja meg, az előző tizennégy mérkőzésen nem véletlenül kapott ki csak egyszer, és áll jelenleg holtversenyben a tabella élén Carlo Ancelotti együttesével. Az első erőpróba a szombat délutáni, tizenötödik fordulóban lesz a Dárdai Pál irányította berliniek ellen. Mindkét csapat vereséggel a háta mögött várja a rangadót. Az újonc az előző felvonásban az akkor még sereghajtó Ingolstadt ellen kapott ki 1-0-ra, ezzel elvágva nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját, egyben elszenvedve első bajnoki vereségét. A berlinieket pedig az aktuális szezonban hazai pályán először a múlt hétig idegenben nyeretlen Werder Bremen verte. Röviden: mindkét csapat olyan ellenféllel szemben kapitulált, amelyet a szakemberek szerint le kellett volna győznie.
Az RB Leipzig háza táján az első Bundesliga-vereség ellenére nyugodt a hangulat. Teljesen érthetően, minek is idegeskedjenek, hiszen elsődlegesen – ahogyan Berlinben is – a bennmaradást tűzték ki célul, igaz, ezt már most bőven túlteljesítették. A csapat trénere egyből jelezte is a Bundesliga.com-nak adott nyilatkozatában, hogy a kudarc nem húzza vissza a csapatot, tudják kezelni a történteket. Kiegyensúlyozott állapotokról számolt be a magyar válogatott Gulácsi Péter is az Indexnek adott interjújában. Mint a nemzeti csapat kapusa jelezte, nem történt végzetes, kijavíthatatlan hiba azzal, hogy az előző fordulóban – meglepetésre – kikaptak. Gulácsi egyben kiemelte, két olyan mérkőzés jön, amelyet ő már nagyon vár, és szerinte az lenne az igazán frappáns és felemelő befejezése az évnek, ha nem növelné a tizenkét bekapott góljának számát. További jó hír a lipcseiek mesterének, Ralph Hasenhüttlnek, hogy az alapembernek számító jobbhátvéd, Bernardo visszatért az első csapathoz sérülése után, sőt a Hertha ellen akár kezdhet is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!