Kevés az esély, hogy tavasszal visszatér az Újpest

Gyarmati Eszter hangsúlyozta: nincs információjuk arról, mikor térhet vissza otthonába az együttes.

MTI
2016. 12. 02. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az együttes pénteki sajtóreggelijén Gyarmati Eszter hangsúlyozta, nincs információjuk arról, pontosan mikor térhet vissza otthonába az együttes.

„Ez nagyon jó esetben tavasszal történhet meg. Az első tavaszi hazai mérkőzésünket a Ferencváros ellen fogjuk játszani, próbaüzemnek érdekes lenne a rangadó” – fejtette ki Gyarmati Eszter, ugyanakkor jelezte, hogy minden bizonnyal Kecskeméten fogadják majd az ősi riválist. Megjegyezte, mivel szerződésük a szezon végéig szól a megyeszékhellyel, a Szusza Ferenc Stadion átadásáig minden hazai meccsüket ott játsszák majd.

Lázok János, az együttes csatára a gárda eddigi szerepléséről is beszélt, jelezve, hogy szerinte pontokban is mérhető a hazai pálya hiánya.

„Az igazi Újpest, amely saját stadionjában játszik, legalább 4-5 ponttal kevesebbet hullajtott volna el. De így is azt gondolom, tavasszal egy jó hajrával a dobogó közelébe érhetünk” – mondta. Hozzátette, szombaton az MTK elleni idegenbeli találkozón nem lenne elégedett a döntetlennel: „Végre jó pályán fogunk játszani, ez nekünk előny lehet, remélem ez az eredményben is megmutatkozik majd.”

Leszögezte, a Magyar Kupában – melynek nyolcaddöntőjében a másodosztályú Zalaegerszeggel játszik majd az Újpest – a csapat célja az, hogy az előző idényhez hasonlóan bejusson a döntőbe.

A középpályás Windecker József is egyértelmű célként jelölte meg a kupagyőzelmet. A 24. születésnapja alkalmából lila-fehér tortával meglepett játékos hozzátette, a Zalaegerszeg elleni nyolcaddöntőben a korábbi fordulókkal ellentétben két mérkőzésen dől el a továbbjutás, ami szerinte jobb, mint az egymeccses párharc.

A hétvégi bajnoki kapcsán elmondta, reméli, sok szurkolójuk kilátogat majd a Új Hidegkuti Nándor Stadionba.

„Úgy hallottam, nagyon jó az MTK új pályája, jó lesz ott játszani” – tette hozzá. A mérkőzés lehetséges végkimenetelét firtató kérdésre elmondta, a csapat játékával nincsenek problémák, de ez eddig nem párosult jó eredménnyel. – „Azt gondolom, hogy az Újpest legnagyobb ellenfele pillanatnyilag saját maga. Nem félek senkitől.”

A klub jótékonysági gyűjtést szervez karácsonyra, mellyel egy Bács-Kiskun megyei kisközség, Borota lakóin szeretne segíteni. A csapat gyermekek vagy felnőttek részére új vagy jó állapotban lévő használt ruhákat, könyveket, játékokat, illetve tartós élelmiszert vár szurkolóitól. Ezeket hétfőtől péntekig, 8-tól 19 óráig adhatják le a Szusza Ferenc Stadion recepcióján december 13-ig.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.