A hatalom azonban feledékeny. Úgy tűnik, a 2026-os magyar kormány sem emlékszik már erre a történetre. Amikor lényegében megüzenik a Ferencváros sok milliós szurkolótáborának, hogy csak az lehet klubelnök, akit ők jónak tartanak, és különféle hazug ürügyekkel koncepciós perbe igyekeznek hajszolni azokat, akik az egész életüket rátették a zöld-fehér csodára, hatalmas baklövést követnek el. Egyrészt hazugság, hogy többségében a Tiszára szavaztak a legelkötelezettebb fradisták. Szerintem tessék elfáradni a Táborba, érdemes megismerkedni az ultrákkal, beszélgetni velük erről-arról, majd kiderül, mennyire fogékonyak a globalista értékrend iránt. A mag tehát továbbra is magyar, keresztény és fradista – ahogyan annak idején Lakat Károly bácsi beszélt erről. A másik jelentős tévedése Magyaréknak, hogy a fradisták majd simán átlépnek a gyalázkodáson, sértegetésen, és engedelmesen asszisztálnak a klub lerontásához, tönkretételéhez. Valójában éppen a kommunisták idézték elő 1945 és 1990 között, hogy a Ferencváros háza táján mindig üldözöttnek, ha jobban tetszik, hatalmi körön kívülieknek érezzék magukat a szakvezetők, edzők, sportolók, szurkolók. Amikor pedig a húr túlfeszül, akkor az indulatok újra az egekig szöknek, és ennek a gyáva, gerinctelen kormánynak az utcán vagy a Parlament előtt sok ezer fradistával kell majd szembe néznie. Akik nyilván nem azért vonulnak majd oda, hogy virágdalokat énekeljenek Magyarék Petikéjének, hanem konkrétan teljesen másért, a többit az olvasó képzeletére bízom.

Amennyiben tényleg hiszünk a jogállami normákban, pártoljuk a demokráciát, de nemcsak szóban, hanem szilárdan védelmezzük harmincöt év alatt kiharcolt, megszerzett jogainkat, akkor nem maradhatunk csendben.

Ráadásul nemcsak a Ferencváros, de valamennyi magyar sportegyesület felett megkondították a harangot, a központi tisztogatás nyilvánvalóan őket is eléri. A diktatúra soha nem egyik napról a másikra épül ki, lépésről lépésre haladnak, tesztelik az ellenállást, mérlegelik, melyik oldaláról kezdjék bontani az épületet. Csakhogy ebben a nagy kőművesmunkában éppen az a veszélyes, hogy ha nem vigyáznak, az alapok megrendülnek, a falak behorpadnak, a tető ránehezedik az épületre, a végén pedig minden összedől, maga alá temetve az elbizakodott, gőgös „szakembereket”.

A nagy focialista forradalom elzúgott az időben, ma már csak kevesen emlékeznek rá. Mi azonban a legnagyobb komolysággal emlékeztetjük arra a kormányt, hogy a népet nem lehet leváltani. Tudjuk, hogy minden diktatúra szentül hitte, hogy színrelépésével a történelem véget ért, a múltat pedig végképp eltörölték. A mostaniak is azt híresztelik, hogy a velük szemben álló politikai közösség megvert, gyáva, elaggott kisebbség. Szerintem nagy lesz az elképedés, amikor szembenéznek az új jobboldallal, ami holtbiztosan létrejön, megszerveződik, ha kell, az árral szemben is. És abban az új jobboldalban ott lesznek azok is, akik a magyar sport, a futball, a szeretett csapat védelmére szövetkeztek. A nagy focialista forradalom ugyanis nem felfalja, hanem megszaporítja a saját gyermekeit.