A magunk részéről azért tartjuk rendkívül tanulságosnak az írást, mert baráti, ismerettségi körünkben többeknek nagyjából ugyanezek a gondolatok jutottak eszébe, miután számot vetettek a lehetőségekkel. Ezt röviden így foglalhatjuk össze: a hajó elment, ezt muszáj elfogadnunk, de nem akkora a baj, amilyen nagynak látszik, türelemmel várjuk meg, amíg a kormány összeomlik a tehetetlenség súlya alatt, a jobboldal pedig felszámolhatatlan, hiszen változatlanul sok a híve, s ahogyan eddig, ezután is voltunk, vagyunk, leszünk.

Megadja összefoglalóját kép aprósággal egészítjük ki. Az egyik, hogy a Tisza-kormány valószínűleg hamarabb veszít másfél millió szavazót, mint ahogyan a jobboldal teljes eszmei-gyakorlati megújulása lezajlik. Ebben a lassú őrlődésben két fontos kérdést szükséges tisztázni, még pedig minél hamarabb: Orbán Viktor pozícióját, valamint a viszonyt más jobboldali mozgalmakkal,  legjelesebbül a Mi Hazánkkal. Amennyiben Toroczkai pártja követi a Jobbik 2009-2010-es emelkedő pályáját, és felszippantja a Tiszáról lemorzsolódott, valamint a Fidesztől átcsábított szavazókat, döntő szava lehet a következő kormányalakításnál. Éppen ezért partnerségre van szükség, nemzeti koalícióra, olyan együttműködésre, ahol valamennyi jobboldali párt tömbbé szerveződve, egymást támogatva indul a választáson.  

A másik észrevétel Gábor utolsó pontjához kapcsolódik: a töretlen hitről kell komolyan elgondolkodnunk. Ideje befejezni a parttalan vitákat az elmúlt választásról, mindent megbeszéltünk, szinte mindent megértettünk, amit pedig nem, annak már nincs stratégiai jelentősége. A Fidesznek azonban komolyan számot kell vetnie a következő helyzettel: bár a választástól térben és időben távolodunk, szükséges személycserékkel, teljesen újrarajzolt politikai marketinggel, új üzenetekkel, fiatal politikusokkal, a helyi szervezetek megerősítésével megkezdeni az ellenzéki munkát. Ha a teljes átszervezés elmarad, és a pártvezetés megelégszik az óvatos reformokkal, elfogadja a kétharmad által rákényszerített kényszermozgást, akkor elveszíti a következő választást is. Töretlen hitre, elszántságra, bátorságra és határozott cselekvésre van szükség, és ha a megfelelő mentális állapotra visszatornázzuk magunkat, könnyen újjáépítjük a nemzeti tábort. Ennek a megértése, elfogadása most a legfontosabb sorskérdésünk, és – szerencsére – a magyar jobboldal szellemi hátországában egyre több politikus, teoretikus, sajtómunkás vallja magáénak ezt a tételt. A vereség pszichózisából részben már kiszabadultunk, de szeptembertől mindent meg kell tennünk azért, hogy új hangon, új módszerekkel, tartalommal forduljunk honfitársaink felé. Sokkal jobb a helyzetünk, mint 1994-ben vagy 2002-ben. Csak higgyük el végre, hogy az erőnk nem fogyott el és bármire képesek vagyunk, ahogyan az elmúlt harmincöt évben oly sokszor megmutattuk.