Megbüntette a Ferencvárost az MLSZ

A klub szurkolói „megbotránkoztató magatartást” tanúsítottak.

MTI
2016. 12. 08. 16:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MLSZ honlapján közzétett indoklás szerint az FTC szurkolói szombaton a mezőkövesdi bajnoki mérkőzésen „megbotránkoztató magatartást tanúsítottak, amikor minősíthetetlen, durva hangnemben szidták az egyik alapvonali játékvezetőt”.

Mint az indoklásból kiderül, „a Ferencváros megbüntetésével a szövetség ismét egyértelművé kívánja tenni, hogy a stadionokban elfogadhatatlanok a mérkőzés során tapasztalt szexista, ordenáré nézőtéri megnyilvánulások. Az MLSZ, ahogy korábban, úgy most és a jövőben sem tűri el, hogy egy sportesemény bármely szereplőjét emberi mivoltában sértsenek meg”.

Az Újpest FC 150 ezer forint pénzbüntetésben részesült, mert szurkolói szidalmaztak más sportszervezeteket és pirotechnikai eszközöket használtak.

A fegyelmi bizottság kedden a Budapest Honvéd–Vasas FC mérkőzéssel kapcsolatban a kispesti klubra kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetést változatlanul fenntartotta, míg a Diósgyőr csapatkapitánya, Elek Ákos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A válogatott középpályás a Paks elleni mérkőzésen – amikor a labda nem volt játékban – a nyakánál megragadta és meglökte az ellenfél labdarúgóját, Szakály Dénest.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.