Storck: Nehéz éve lesz a válogatottnak

Karácsonyi köszöntőjében arra kérte a drukkereket, hogy jövőre is támogassák a csapatot.

MTI
2016. 12. 24. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Sikeres időszak áll mögöttünk, 2016-ban részt vettünk az Európa-bajnokságon, és a csapatom nevében szeretnék köszönetet mondani azért a csodálatos szurkolásért és támogatásért, amelyet a torna alatt tapasztalhattunk” – szólt a drukkerekhez a magyar szövetség (MLSZ) honlapján látható videoüzenetében a német edző.

Storck hangsúlyozta: a szurkolóknak már abban is nagy szerepük volt, hogy a válogatott kijutott a franciaországi kontinensviadalra.

„A teljesítményünkkel próbáltuk mindezt meghálálni, az lebegett a szemünk előtt, hogy sikeresen szerepeljünk” – fogalmazott a szövetségi kapitány, majd kijelentette: idén bizonyították, hogy nemzetközi szinten versenyképes a magyar csapat.

„Nagyszerű tehetségek vannak a közösségben, olyan játékosok, akik a jövő csapatában is alapemberek lehetnek.”

Bernd Storck végül arra kérte a drukkereket, hogy jövőre is támogassák a válogatottat, mert „minden korábbinál nagyobb szükségünk van most erre”.

„Nehéz évünk lesz, rögtön az Európa-bajnokkal kezdünk, hiszen márciusban Ronaldo és társai ellen lépünk pályára. Nem lesz könnyű meccs, de a támogatásotokkal minden lehetséges, ahogyan ezt az Európa-bajnokság is bizonyította” – zárta karácsonyi üzenetét Bernd Storck.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.