Domonyai László klubigazgató kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szezon elején megfogalmazott célok közül mindössze azt tudta megvalósítani a csapat, hogy az Európa-ligában egy kört ment. A bajnokságban nem sikerült elérni az 5–8. hely valamelyikét – a 11., azaz kiesőhelyen telel a gárda –, a Magyar Kupában pedig az alacsonyabb osztályú Doroggal szemben alulmaradt, így búcsúzott.
A klubigazgató hozzátette: a jelenlegi helyzetben sem változnak az elvárások, szeretnének az OTP Bank Liga középmezőnyében végezni.
Tamási Zsolt hivatalosan január 1-jétől tölti be a vezetőedzői posztot, munkáját kapusedzőként Andrusch József, pályaedzőként pedig Petres Tamás segíti. Szerződése június 30-áig szól, de az eredményesség függvényében további két évvel meghosszabbítható.
„Nagy megtiszteltetés számomra ez a felkérés. Itt, az MTK-nál méltán lehetünk büszkék az akadémiánkra és a filozófiánkra” – nyilatkozott Tamási Zsolt, hozzátéve, hogy természetesen szeretné az akadémián a fiatalokba nevelt filozófiát továbbvinni a felnőttcsapatban.
Tamási Zsolt – aki korábban a Győri ETO-t irányította az élvonalban – 2005 óta dolgozik a kék-fehéreknél, ő a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője, s ezt a pozícióját meg is tartja. A korábbi vezetőedző, Teodoru Vaszilisz, valamint két pályaedzője, Horváth Henrik és Vass László is a klub alkalmazásában marad.
Edzőváltások az OTP Bank Liga 2016–17-es idényében:
augusztus 8., Debreceni VSC: Kondás Elemér helyett Leonel Pontes
december 20., MTK Budapest: Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!