Cristiano Ronaldo is megszólalt abban az ügyben, melyet ügynöke, Jorge Mendes tárt a sajtó elé a napokban; e szerint egy meg nem nevezett kínai klub 300 milliót fizetett volna a szélsőért a Real Madridnak, neki pedig évi több mint 100 millió euró fizetést kínált. Az elutasított ajánlat után a portugál aranylabdás kijelentette, számára nem a pénz az elsődleges – írja az Espnfc.com, amely a 31 éves futballista az egyiptomi On TV-nek adott interjúját szemlézte.
„Fontos számomra, hogy én legyek az első számú, a legértékesebb játékos. De nem ez a motivációm. Az én motivációm futballozni, a legjobbnak lenni, ezt próbálom elérni. A pénzre csak úgy tekintek, mint eszközre, amely a labdarúgó-karrierem után kényelmet és függetlenséget garantál” – nyilatkozta Ronaldo.
CR-t 2021-ig köti szerződés a királyiakhoz, a Nikeval pedig élethosszig szerződött, mely kontraktus értéke sajtóhírek szerint elérheti az egymilliárd dollárt is. Nem csoda, hogy bevallása szerint ezek is arra ösztönzik, hogy tartani tudja a szintet, amelyen jelenleg futballozik, hogy aztán az üzleti életben is kipróbálja magát – itt már egyébként több érdekeltséggel is rendelkezik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!