Henning Berg: Egy edzőnek legyen értékrendje!

A listavezető Videoton vezetőedzője szerint nincs még vége a bajnokságnak, további javulást ígér.

2017. 03. 23. 8:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csapata a tavasszal veretlen és a labdarúgó NB I élén áll, és aligha fosztható már meg a nyári befejezésig az európai kupaszerepléstől a játékosként a Manchester Unitedet is megjárt, azzal 1999-ben BL-t is nyert Henning Berg, a Videoton vezetőedzője, aki nem dől hátra a válogatott szünetben sem.

– Mindenképp arra számítunk, hogy tovább fejlődik a csapat és megnyerjük a bajnokságot – árulta el motivációjáról Berg a Digisportnak csütörtök reggel, elárulva, hogy a tavalyi bajnokságot toronymagasan nyerő Ferencváros sem csalódás számára, hiszen a télen hat játékost igazolt és rendezte a sorait. Ugyanakkor bízik abban, hogy csapata jelenlegi játékszínvonalának további emelésével meg fogja tartani vezető helyét a bajnokságban.

Magyarországra igazolásában elmondása szerint leginkább az motiválta, hogy kiváló létesítmény van – nem részletezte, hogy a jelenleg használhatatlan, felújítás alatt álló fehérvári stadionra gondol-e vagy a bő 3000-es felcsúti stadionra –, illetve hogy a piros-kékek célja az európai versenyképesség, ebben pedig mindenkivel együtt tud működni, aki a profi módon irányított együttesnél dolgozik.

Úgy látja, a labdarúgás akár 5-10 év alatt is rengeteget fejlődik, ezt pedig a labdarúgás minden szereplőjének észben kell tartania, ezért lehet az, hogy ami Alex Fergusonnál évtizedekig működött, az a holland Van Gaalnál már nem, de mondjuk José Mourinhónál meg lehet, hogy újra igen. Ennek kulcsaként Berg azt találja, hogy az edzőnek személyessé kell tenni a viszonyát az egyesülettel, ahol dolgozik, és értékrenddel is bírnia kell.

Berg általánosságban nem elégedetlen a magyar focistamentalitással.

– Jó, ahhoz képest, hogy a magyar labdarúgás szintje mennyivel alacsonyabb a topligákéhoz képest. A magyar futballistában megvan a becsvágy, hogy hogyan lehet jobbá válni, ezen a szinten ez a legfontosabb – fejtegeti. Hozzáteszi, a magyarországi profi foci esetében talán a nyomás nem annyira magas, mint a színvonalasabb bajnokságokban. A lengyel Legiánál töltött edzői periódusában bezzeg, ha győztek, ők voltak a császárok, ha kikaptak, pokol volt.

A válogatott szombati mérkőzése miatti háromhetes szünetről elmondta, jó szériát kell most megtörni, de kihasználják az időt, az edzőpályán javulnak közben, és fel is töltődik a keret játékosállománya. – A tavasz első négy mérkőzésén jó eredményeket értünk el, hullámzó játék mellett. Nem tudunk kifogástalanok lenni, de erre törekszünk – tette hozzá.

Henning Berg nem gondol arra, hogy milyen nyomot szeretne hagyni a Videotonon, inkább a következő feladatra koncentrál, a 4 mérkőzésen 10 pontot gyűjtött Paks elleni a következő, aztán pedig még jön 9 a bajnokságban.

A Videotonnak jelenleg két válogatott játékosa van, de semmiképp nem ajánlana Bernd Storcknak több labdarúgót, úgy érzi, a német szövetségi kapitány tisztában van a játékosok képességeivel, és tudja, milyen rendszert akar, ebbe pedig nem illik bele minden játékos. A kapitánnyal Bergnek jó a viszonya, kölcsönösen megnézik egymás mérkőzéseit, és gyakorta átbeszélik a labdarúgás helyzetét.

A szombat esti portugál–magyar vb-selejtezőre kitérve úgy látja, a hazai pályán szereplő Európa-bajnok biztosan vissza akar majd vágni az Eb-csoportmeccs 3-3-as eredményéért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.