Megcsinálta a lehetetlent a Barcelona

Talán a legoptimistább katalán szurkolók sem számítottak erre a forgatókönyvre, csodát láttak a Camp Nouban.

Énekes András Előd
2017. 03. 08. 22:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történelmi fordításra készült Luis Enrique csapata, miután a Paris Saint-Germain ellen 4-0-s hátrányt szedtek össze a három héttel ezelőtti nyolcaddöntőn. „Ha az ellenfelünk tudott négy góllal nyerni ellenünk, akkor mi nyerhetünk 6-0-ra is, rengeteg alkalommal nyertünk már legalább négy góllal mások ellen is, de persze nagyon nehéz dolgunk lesz” – nyilatkozta a nyáron már biztosan leköszönő Barca-mester a visszavágó előtt.

A katalánok ennek megfelelően kezdték a meccset, a Párizsban történteknek a reciprokát mutatta be mindkét csapat. A Barcelona óriási nyomás alá helyezte a vendégeket, Luis Suárez pedig rögtön a 4. percben betalált, ezzel megadva az alaphangot egy történelmi jelentőségű „comeback”-nek. A PSG ezúttal nem alkalmazta az otthon bevált egész pályás letámadást, aminek hatására olyannyira magukra húzták az egyébként is félelmetes támadósorral rendelkező Barcát, hogy Kurzawa öngólja után 2-0-val fordultak a felek.

A második félidő is a Barcelona szája íze szerint alakult, az 50. percben tizenegyeshez jutottak, amit Lionel Messi könyörtelenül értékesített. A folytatás magában hordozta a fordítás ígéretét, viszont a 62. percben érkezett az idén szinte minden meccsén gólt szerző Edinson Cavani, aki egy tizenhatoson belüli lepattanót vágott fel Ter Stegen kapujának felső sarkába, ezzel lehűtve a Camp Nou közönségét. A 3-1-es eredmény már egyértelműen a PSG-t helyezte kényelmes helyzetbe, a maradék fél óra pedig szintén a párizsiak kedve szerint alakult. A Barcelonának három gólt kellett rúgnia a továbbjutáshoz, a 88. percig pedig nem változott az állás. A folytatásról fölösleges is írni, beszéljenek a képek, nézzék végig az összefoglalót... és láthatják, ahogy a Barcelona véghezviszi a csodát.

A Dortmund szintén hátrányból vágott neki a visszavágónak, de csak egy gólt kellett ledolgozniuk a Benfica ellen, amit Aubameyang már a 4. percben abszolvált, a folytatásban pedig a Ruhr-vidéki csapat nem kegyelmezett portugál ellenfelének. A második félidőben Pulisic, illetve Aubameyang újabb két találatával bedarálták a Benficát. 

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.