Berlinben tartaná a kulcsjátékosokat Dárdai

A magyar szakember szerint az a cél, hogy együtt maradjon a keret.

MTI
2017. 04. 19. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar szakember a Sport Bild című német lapnak nyilatkozott arról, hogy bármilyen eredményt is ér el a csapata a szezon végén, a keret együtt marad.

„Meg akarjuk tartani a játékosokat” – jelentette ki a 41 éves tréner. Hozzátette: függetlenül attól, hogy indulnak-e az Európa Ligában, szeretné, ha a legfontosabb futballisták maradnának, mert rájuk építve akarja tovább formálni a csapatot.

Emellett több lehetőséget kíván adni a fiataloknak. „A célom a fiatal játékosok beépítése, s csak azokra a posztokra szerződtetünk máshonnan játékost, amelyeket nem tudunk házon belül megoldani” – vázolta nyári terveit.

Fiával, az U18-as német válogatottban bemutatkozott Palkóval kapcsolatban megjegyezte: örül, hogy jól sikerült az osztrákok elleni debütáló mérkőzése. „Palkó mindig is focista akart lenni, a futball jobban érdekli, mint a lányok” – jegyezte meg vele kapcsolatban tréfásan Dárdai Pál.

A berlini együttes 29 forduló után az Európa-liga-indulást jelentő ötödik helyen áll a német élvonalban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.