Már nem Thomas Tuchel a Dortmund edzője

A 43 éves tréner Twitter-oldalán írta meg, hogy két év után elhagyja Dortmundot.

MTI
2017. 05. 30. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 43 éves tréner Twitter-oldalán írta meg, hogy két év után elhagyja Dortmundot, hozzátéve, sajnálja, hogy nem folytatódik a közös munka.

Tuchel 2015-ben a Mainztól érkezett a BVB-hez, amellyel első idényében kupadöntős volt, s negyeddöntőig jutott az Európa-ligában. A mostani bajnokságban a harmadik helyen végzett a csapat, megnyerte a német kupát, negyeddöntős volt a Bajnokok Ligájában, azaz sikeres idényt zárt.

A német lapok már korábban írtak arról – bár ezt most a klub közleményében cáfolta –, hogy Tuchel és a vezetőség között vita alakult ki, ennek folyománya, hogy a tréner nem tölti ki eredetileg 2018-ig tervezett szerződését.

A vezetőedző ugyanis erősen sérelmezte, hogy a Dortmundnak pályára kellett lépnie a Monaco ellen a Bajnokok Ligájában egy nappal a csapat buszát ért támadás után. A klubvezetés diplomatikusabb viselkedést várt volna el Tucheltől.

A BVB a hazai meccsen 3-2-re kapott ki a francia együttestől, idegenben pedig 3-1-re, így kiesett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.