Sikeres térdműtéten esett át Zlatan Ibrahimovic

A svéd labdarúgó az ügynöke szerint teljesen fel fog épülni.

MTI
2017. 05. 02. 7:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csatár az Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntő visszavágóján, szűk két hete szenvedett súlyos térdsérülést, amikor egy felugrás után rosszul fogott talajt.

Az hamar kiderült, hogy a mostani idényben már nem játszhat, 35 éves korára tekintettel pedig találgatások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy esetleg befejezi pályafutását. Ezt azonban Instagram-oldalán határozottan cáfolta, azt írta: „mint minden máson, ezen is túl fogok jutni, és erősebben fogok visszatérni”.

Az operációt az Egyesült Államokban, a Pittsburghi Egyetem Egészségügyi Központjában végezték el.

„Zlatan Ibrahimovic sikeres térdműtéten esett át. Teljesen fel fog épülni, nem olyan sérülést szenvedett, amely véget vetne a pályafutásának” – fogalmazott közleményében az ügynöke, Mino Raiola, hozzátéve, hogy a futballista Pittsburghben kezdte el a rehabilitációt, amelyet ottani orvosai felügyelnek majd.

Azt ugyanakkor egyelőre még nem tudni, hogy a svéd támadó – aki a mostani idényben 28 gólt szerzett klubcsapatában – hol folytatja pályafutását. Ugyanis még nem írta alá egyéves hosszabbítási opcióját a Manchester Uniteddel, amely tavaly nyáron szerződtette őt a Paris Saint-Germaintől.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.