Zidane: Úgy kell játszanunk, mintha nem lenne visszavágó

A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nincsenek lélektani előnyben az Atlético Madriddal szemben.

MTI
2017. 05. 01. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nincsenek lélektani előnyben az Atlético Madriddal szemben, mellyel kedden a Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak.

„A múltbéli eredmények egyáltalán nem jelentik azt, hogy a mostani sorozatban is legyőzzük őket” – utalt a francia szakember a közelmúlt BL-párharcaira.

A Real a 2013/14-es és a 2015/16-os BL-sorozat döntőjében legyőzte az Atléticót, míg a 2014/15-ös szezonban a negyeddöntőben búcsúztatta a városi riválist. Nem mellékesen míg a Real már tizenegy alkalommal megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, addig az Atlético egyszer sem.

„Még nem gondolok Cardiffra” – utalt Zidane a döntő helyszínére. A francia szakember szeme előtt kizárólag a keddi győzelem lebeg: „jól felkészültünk, mindenki készen áll a harcra és arra, hogy bejussunk a döntőbe. Bárcsak most kezdődne már a mérkőzés, és ne kellene várni még egy napot” – mondta Zidane, hozzátéve, mindannyian tisztában vannak az első mérkőzés fontosságával. „Úgy kell játszanunk, mintha nem lenne visszavágó” – fogalmazott.

A francia tréner megerősítette, hogy Raphaël Varane sérülése után ismét játékra alkalmas állapotban van, ellentétben Pepével és Gareth Bale-lel.

„Megtaláljuk a megoldást a keddi mérkőzésre” – igyekezett nyugalmat sugározni Diego Simeone, az Atlétio Madrid mestere, aki a nehézségek ellenére is próbált pozitív maradni. Csapatából ugyanis sérülés miatt több kulcsember nincs bevethető állapotban: Juanfran és Josema Giménez alighanem még a visszavágón sem játszhat, de kérdéses Sime Vrsaljko szerepeltetése is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.