Nem fáj C. Ronaldóra a Bayern foga

Semmi valóságalapja nincs annak, hogy a portugál klasszis után érdeklődne a német klub.

MTI
2017. 06. 19. 12:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az átigazolási időszakban rengeteg találgatás van az érkezőkről és a távozókról” – mondta Karl-Heinz Rummenigge, hozzátéve, hogy ezeket nem szokásuk kommentálni, most azonban Cristiano Ronaldo esetében mégis kivételt tettek.

„Szeretnénk egyszer és mindenkorra egyértelművé tenni, hogy ez a pletyka minden alapot nélkülöz, és annyi a valóságtartalma, mint egy mesének” – nyilatkozta határozottan a müncheniek vezetője.

Az A Bola című portugál sportnapilap pénteki számában arról írt, hogy a 32 éves Ronaldo elhagyná a Real Madridot és Spanyolországot az ellene indított adócsalási per miatt. A spanyol ügyészség kedden közölte, hogy a portugál labdarúgó 2011 és 2014 között 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába. Ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét. Ha a portugál válogatott csapatkapitányát bűnösnek találná a bíróság, legalább 15 hónapos börtönbüntetés várna rá, amelyet azonban büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.

Eközben az olasz Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy a portugál támadó jó kapcsolatot ápol a Real volt, a Bayern jelenlegi edzőjével, Carlo Ancelottival, aki kapocs lehet ebben a klubváltásban.

Ronaldo, aki az elmúlt idényben spanyol bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, jelenleg a nemzeti együttessel az oroszországi Konföderációs Kupán vesz részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.