Rossi: Ugyanaz lehet a Honvéddal, mint a Leicesterrel

A magyar futballbajnok Kispest távozó edzője szerint nincs perspektíva a vörös-feketéknél.

2017. 06. 07. 9:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olaszországi Tuttomercatowebnek adott nagyinterjút a magyar labdarúgó-bajnokságot idén megnyerő Honvéd távozó olasz vezetőedzője, Marco Rossi, szúrta ki a Csakfoci.hu.

Elmondta, tavaly nyáron a „futottak még” kategóriába tartozott a Honvéd, 2016-ban nagyot küzdött még az élvonalban maradásért is, ezt követően viszont olyan évük volt, mint „tavaly a Leicesternek” – ismert, a kiscsapat tavaly az angol pontvadászat bajnoka lett.

– Csapatunk rendkívül összetartó játékosokból állt, erős közösség épült, és év közben kiderült, mire is képes ez a gárda – árulta el a lapnak a szakember, aki a távozásáról is őszintének tűnő szavakat mondott. – Már bejelentettem, hogy elmegyek. Kaptam egy pénzügyileg igen tiszteletlennek mondható ajánlatot a folytatásra, amely a célok tekintetében mindenképpen lehetetlenné tette volna a hasonló szintű haladást. A Szurkolók megszerettek, sokan kérték, hogy maradjak, de úgy éreztem, ez a legjobb pillanat a távozásra. 

Marco Rossi szerint nem alap nélkül tart attól, hogy „ugyanaz történik majd a csapattal, mint történt a Leicesterrel”, gondolva itt az újbóli vergődésre a bajnokságban.

Az edzőnek itthonról is voltak megkeresései a távozás bejelentése óta, amelyek közül van, ami érdekli is, de Kispestre ellenfélként nagyon nem szeretne visszamenni, ezért fontolóra vesz osztrák és szlovákiai ajánlatokat is.

A Facebookon Rossi egyébként arról írt, hogy nem anyagi okok miatt távozik a vörös-feketéktől. „Soha nem kértem semmit, csak egy jó szakmai tervet a Kispestnek és a klubszíneknek”, írta, hozzátéve, semmivel több elvárás nem volt a tulajdonostól a csapat felé, cserébe pedig nem is ajánlottak neki többet, így pedig nem voltak szakmai kilátások számára.

Az olasz sajtóban Rossi videoelemzője is nyilatkozott. Giovanni Costantino úgy látja, rengeteget fejlődött Rossi mellett, aki beírta magát a Honvéd történelemkönyvébe. Lehetőséget kapna Hollandiában másodedzőként, de lehet, hogy Rossi új csapatánál vállal majd munkát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.