„Akik most itt tüntetnek, nem szurkolók. Ezek az emberek erőszakosak, ezzel a viselkedéssel sok szurkolók megfélemlítenek, távol tartva őket a stadiontól. Egyetértünk az MLSZ döntésével, az ilyen viselkedés nem futballpályára való”
– utalt az ablak alatt zúgó mini táborra és a Pakson történtekre. Az azért nem mindennapos, amikor egy klubtulaj azzal ért egyet, hogy be akarják zárni csapata stadionját, és megbüntetik több százezer forintra, minden bizonnyal a szankcionálás elve az, amivel nem vitatkozik. „Megértjük az álláspontjukat, de higgyék el, mindig lesz tüntetés valami miatt. Ha úgy akarják, ők az egyik legjobb szurkolótábor Magyarországon, ezt többször is bizonyították már a Fradi elleni derbiken. Nyitottak vagyunk a párbeszédre a drukkerekkel, de ilyen hangnemben nem lehet tárgyalni. Egyébiránt pedig az a helyzet, hogy a mostani tiltakozás oka a pénz. A kint tüntetők profitálnak a régi címerrel ellátott termékek eladásából, hasznot húznak ebből.”
Az üzletember számos kérdést kapott az új címerre vonatkozóan, de csak részben tudott konkrét válaszokkal szolgálni. Azt például nem árulta el, tart-e attól, hogy a meccseken nem állnak le az ultrák a becsmérlő rigmusokkal, és emiatt bezárják majd a stadiont. Ahogyan azt sem, pontosan milyen célközönségnek készült az új címer, amelyet a drukkerek ugyebár nem fogadnak el. Ha ugyanis valaki egy pillantást vet a több portálon is megjelent szavazásra, ahol a három címertervről kérdezték a szurkolókat, de mindenhol teljesen leszerepelt, rögvest nyilvánvalóvá válik, hogy nem a most meccsre járókat célozták meg a végeredménnyel. Roderick Duchatelet azt is titkolja, mekkora veszteséget okoztak neki a parkolói árusok, pedig elvileg ez üzleti szempontja volt a változtatásnak.
Az újságírók megpróbálták megtudni, mi a véleménye a sajtótájékoztatón megjelent két játékosnak, Simon Krisztiánnak és Litauszki Róbertnek az új címerről, de nem szerettek volna érdemben válaszolni. Ugyanígy Gyarmati Eszter sem kívánt reagálni a klubház előtt őt szidalmazó fanatikusok szavaira, annyit mondott: mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!