Műanyag párnát húznak az újpesti gyepre, ha hideg lesz

Az MLSZ elfogadta ezt a megoldást, így a lilák saját pályájukon játszhatnak.

Gabay Balázs
2017. 07. 12. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Újpest futballcsapata kapcsán most leginkább a címercsere körül forrnak az indulatok, a drukkerek tüntettek is miatta. Eközben viszont jó hírt kapott a csapat, idézzük az MLSZ honlapját: „Az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni. Az elnökség azzal a feltétellel engedélyezi a hazánkban még nem alkalmazott eszköz használatát, hogy mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére.”

Az említett mobil pályafűtési eszközről korábban mi írtunk először. Bár az Újpestnek 800 millió forintból felújították a pályáját, a stadiontulajdonos állami cég, a nemzeti sportközpontok elfelejtett pályafűtési rendszert kérni a kivitelezőtől, miközben ettől az idénytől ezt már előírja az élvonalban a szövetség. Az Újpest még kora tavasszal írt az MLSZ-nek, hogy egy olyan megoldást alkalmazna, melyet Belgiumban már hasznának (a csapat tulaja, Roderick Duchatelet belga). Hideg esetén műanyag párnás réteggel vonnák be a pályát, amelyet alulról meleg levegővel fűtenének, így nem fagyna meg a talaj. A meccs előtt közvetlenül ezt a réteget csak le kéne húzni a gyepről, mely kifogástalan állapotban várná a csapatokat.

A terv jónak tűnik, az MLSZ rá is bólintott, de azért az alternatív hazai pályát meg kellett jelölnie, mely Szolnok lesz. Információink szerint egyébként, ha ide kell költöznie az Újpestnek, a pályabérlés olcsóbbra jönne ki, mint a Megyeri úton

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.