Sok gól és kiállítás is volt a Fradi–Vasason

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Vasas kétszer vezetett, de emberhátrányba került, és 5-2-re kikapott az Üllői úton. NB I, 8. forduló.

MTI
2017. 09. 09. 18:26

Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
gólszerzők: Varga K. (11.), Takács T. (85.), Tabakovic (88.), illetve Óvári (4.)
sárga lap: Mengolo (56.), Varga K. (60.), Takács T. (93.), illetve Nagy T. (40.), Ugrai (55.)

A két csapat történetének első egymás elleni NB I-es mérkőzésén a vendégek dolgoztak ki több helyzetet az első félidőben, a hazaiaknál Tujvel két nagy bravúrt is bemutatott, valamint Hudáknak volt egy óriási mentése. A 35. percben már a kapus védése sem mentette meg a Mezőkövesdet, ugyanis a kapufáról kipattanót a grúz Arabuli a kapuba továbbította.

Nem sokkal a szünet után egyenlített a Mezőkövesd, igaz Lázár találatában alaposan benne volt Horváth is, ugyanis a jobbhátvéd lehetetlen szögből jött lövését könnyedén fognia kellett volna a kapusnak. A góltól lendületet kapott a Mezőkövesd, és átvette a játék irányítását, Strestík révén pedig a 70. percben átvette a vezetést is. Néhány perccel később Strestík el is dönthette volna a három pont sorsát, de közeli lövését Horváth bravúrral védte. Ez megbosszulta magát, mivel a 88. percben egy szögletből egyenlítettek a vendégek.

A 92. percben Strestík tökéletesen adott középre, de Veselinovic az égbe lőtte a ziccert, így a lábában maradt a három pont.  Ez az eredmény egyik csapatnak sem igazán jó, ugyanis a Mezőkövesd hat, az újonc Balmazújváros pedig immár négy forduló óta nyeretlen.

Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2 (0-1)
gólszerzők: Lázár (58.), Strestík (70.), illetve Arabuli (35., 88.)
sárga lap: Cseri (40.), Lázár P. (62.), Fótyik (86.), illetve Tamás (21.), Sigér (32.), Habovda (43.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.