A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor és a Fradi-tábor előénekese, kápója, Hamberger Ádám október 19-én szinte egyszerre jelentette be a Facebookon: „Megegyeztünk! A Ferencváros tábora 2017. 11. 04-én, a Debrecen ellen visszatér.” A több ezer drukker majd három éve azért nem látogatja a zöld-fehér klub mérkőzéseit, mert nem ért egyet a Groupama Arénában bevezetett vénaszkenneres beléptetéssel. A megállapodással ennek a „nézeteltérésnek” a végére kerül pont.
Szerdán sajtótájékoztatón – amelyen a Magyar Nemzet ezúttal sem vehetett részt – árulta el a részleteket Kubatov és Hamberger. Az egyezség értelmében a szurkolói csoportok vezetői, illetve ötszáz drukker vénalenyomatát adta. A többiek számára a módosított szabályzat szerint lehetőség van B típusú kártya kiváltásra, ehhez azonban nem kell vénalenyomat. Ha valaki anélkül akar belépni a stadionba, annak három feltételt kell teljesítenie: rendelkeznie kell a B típusú kártyával, fényképes igazolvánnyal, továbbá érvényes, kinyomtatott jeggyel. Így a B szektor teljes egészébe és a C1-es szektorba lehet belépni, a stadion többi részén marad az eddigi rendszer – mondta Kubatov. Fontos pont, hogy a B kártya érvényes lesz az idegenbeli mérkőzéseken a vendégszektorokba is. Továbbá lehet vele az interneten jegyet vásárolni, valamint igénybe venni a szurkolói kedvezményrendszert.
Kubatov jelezte, módosult a pályarendszabály is. Ennek legfőbb pontja az, hogy a lelátói cselekedetek egyértelmű és objektív megítélésére tesznek kísérletet. Ez a szurkolókra és a biztonsági személyzetre egyaránt vonatkozik, ráadásul a technikai feltételek mindehhez megvannak, hiszen nincs olyan pont a stadionban, amelyet nem lát kamera. Létrejött egy közös fegyelmi testület, amelyben a szurkolói csoportok és a klub delegáltjai bizonyítékok alapján döntenek majd egy-egy eset kapcsán. „Akit kizárunk a stadionból, az már csak vénaszkenneres beléptetés útján léphet be újra” – tette hozzá a klubelnök.
Fidesz pártigazgatójaként is tevékenykedő Kubatov kiemelte: nincs politika a stadionban. „Egy kivétel van: engem lehet szidni.”