Storck: Senki nem veheti el tőlünk a harmadik helyet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kapitány szerint jó úton van a magyar válogatott, amely méltó módon akar búcsúzni közönségétől.

Havasi Zsolt
2017. 10. 09. 17:06

Ám, mint kiemelte, ahhoz, hogy folyamatosan haladjanak előre a dolgok, magas szintű tesztek kellenek. Ugyanakkor az A válogatott sikeressége érdekében a keret tagjainak több nemzetközi szintű tapasztalatra lenne szüksége.

A sajtótájékoztatón Dzsudzsák Balázs és Stieber Zoltán is megszólalt. Előbbi megköszönte minden szurkolónak, hogy vállalta a svájci túrát. „Már csak ezért is érdemes megbecsülni, hogy ennyien vannak mögöttünk, illetve szeretnénk nekik valamit visszaadni azzal, hogy nyerünk” – mondta a csapatkapitány.

Arról is beszélt, hogy  a magyar csapat jelenleg messze van a Svájctól és Portugáliától. Feröerrel kapcsolatban pedig elmondta, élvezni akarják a játékot, s az első percektől támadni, kitért továbbá, az Eb-n szereplő együttesből 3-4 húzóember sincs már, így keresik azokat, akikkel újra nagyobb sikert lehet elérni.

Stieber Zoltán annyit mondott, Feröer ellen győzelem a minimum, ennyivel ugyanis tartoznak a magyar embereknek s a szurkolóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.