Mario Balotelli szívesen lenne ismét a Manchester City labdarúgója, még azt is vállalná, hogy fizetés nélkül futballozzon.
„A klubot egyedülálló légkör jellemzi, szívesen visszamennék oda futballozni, akár fizetés nélkül is″ – nyilatkozta a francia OGC Nice támadója a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilapban arra a kérdésre, hogy pályafutása során hol érezte magát a legjobban.
A 27 éves, korábbi olasz válogatott labdarúgó 2010-ben az Internazionale csapatától szerződött a Manchester Cityhez, ahol két és fél évet töltött. Azóta megfordult az AC Milanban és a Liverpoolban, a francia gárda tavaly nyáron szerződtette.
A támadó hozzátette: az a célja, hogy ismét valamelyik nagy klubban szerepeljen, amellyel trófeákat nyerhet. Balotelli második franciaországi idényében eddig 21 tétmeccsen lépett pályára, és 16 gólt szerzett. Az előző szezont 28/17-es mutatóval zárta.
A játékos képességeit soha senki nem vonta kétségbe, viszont fegyelmezetlenségével többször került a figyelem középpontjába, mint jó teljesítményével, utóbbival ugyanis gyakran adós maradt. Balotelli bevallása szerint azonban a problémás időszaknak már vége.
„Sokszor úgy viselkedtem, mint egy gyerek, de soha senkit nem bántottam meg” – mondta. Hozzátette: egy húszéves „kölyöktől” egyébként sem várható el, hogy bölcsen viselkedjen, és otthon maradjon.
A Nice 19 forduló után a hatodik helyen áll a húszcsapatos francia élvonalban, az Európa-ligában a Lokomotiv Moszkvával játszik a nyolcaddöntőbe jutásért.
A Manchester City 18 forduló után 11 pontos előnnyel áll a Premier League tabellájának élén, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az FC Basel gárdájával találkozik.