Az Atlético Madrid a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) fordult, mert álláspontja szerint a Barcelona szabálytalanul kezdett puhatolózásba Antoine Griezmann megszerzését illetően – írja az MTI.
A fővárosiak azt nehezményezik – amiről tájékoztatták a FIFA-t –, hogy a katalán klub a beleegyezésük nélkül lépett kapcsolatba a francia támadóval.
A kapcsolatfelvételről már cikkezett a spanyol sajtó, Guillermo Amor, a Barcelona sportkapcsolatokért felelős igazgatója pedig vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Josep Maria Bartomeu vélhetően megkereste Griezmann családját, egyben képviselőjét az esetleges klubváltásról.
„Az Atlético Madrid bepanaszolta a Barcelonát a klub, a játékos és a környezete közötti ismétlődő kapcsolatfelvétel miatt” – tájékoztatták a madridiak a brit hírügynökséget. Emlékeztettek arra, hogy Griezmann hosszú távú szerződéssel rendelkezik náluk – így velük is kapcsolatba kell lépni –, illetve az egyezkedés szerintük hatással lehet a mostani bajnokságra is, melyben jelenleg a Barcelona az éllovas, az Atlético pedig a második.
A Barcelona egyelőre nem kommentálta a madridi lépést, a FIFA ugyanakkor megerősítette a panasz beérkezését.
A francia támadó jelenlegi szerződése 2022 júniusáig szól, kivásárlási ára 100 millió euró (31,3 milliárd forint).