Nem született gól az Internazionale és a Lazio rangadóján az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szombati játéknapján. Tétmérkőzésen legutóbb 2008 áprilisában, a bajnokságban pedig 2005 novemberében fordult elő, hogy a milánói és a római csapat találkozóján egyetlen gól sem esett. Az Inter december elején még veretlenül vezette a Serie A tabelláját, azóta viszont négy mérkőzésen csak két pontot szerzett, ráadásul szerda este a kupából is kiesett.
Korábban a Roma hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Sassuolo csapatával. A lefújás után vastapssal köszöntötték Paolo Cannavarót, a Sassuolo harminchat éves hátvédjét, akinek ez volt az utolsó mérkőzése pályafutása során. Januártól bátyja, a játékosként világbajnok, jelenleg pedig a kínai Guangzhou Evergrande vezetőedzőjeként dolgozó Fabio munkáját segíti.
A játéknapon szezonbeli első sikerét ünnepelhette az újonc és sereghajtó Benevento, 1-0-ra győzte le a vendég Chievót.
Nagy Ádám együttese, a Bologna házigazdaként 2-1-re kikapott az Udinesétől. A magyar válogatott középpályás kezdő volt, az 55. percben lecserélték.
Ugyancsak szombaton döntetlenre végződött a Fiorentina–Milan összecsapás. A szebb napokat is látott, jelenleg a középmezőnyhöz tartozó csapatok rangadóján a hazaiak jutottak vezetéshez Giovanni Simeone 71. percben szerzett fejesgóljával. Hátrányát a milánói alakulat három perc múlva ledolgozta Hakan Calhanoglu révén, aki a kapusról kipattanó labdát a bal felső sarokba lőtte. A 18 éves kapus, Gianluigi Donnarumma a századik meccsét játszotta a Milan színeiben.
Serie A, 19. forduló:
Internazionale – Lazio 0-0
Fiorentina – Milan 1-1 (0-0)
Roma – Sassuolo 1-1 (1-0)
Atalanta – Cagliari 1-2 (0-2)
Benevento – Chievo 1-0 (0-0)
Bologna – Udinese 1-2 (1-1)
Sampdoria – SPAL 2-0 (0-0)
Torino – Genoa 0-0