Lecsaptak a zöld sasok

Szárnyalt a Fradi, utolérte a tabellán a Videotont.

MTI
2017. 12. 02. 20:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencváros pörgős meccsen 3-1-re győzte le szombat este a vendég Videotont a labdarúgó-OTP Bank Liga 18. fordulójának rangadóján.

A hazaiak az első perctől kezdve sokkal kezdeményezőbbek voltak, a játékukon egyáltalán nem érződött, hogy Priskin Tamás eltiltása és Böde Dániel sérülése miatt nem volt bevethető a centerposzton. Bizonyos időszakokban a Videotonnak az is nehézséget okozott, hogy a felezővonalon átjusson, játékosai rendre hamar elvesztették a labdát. A zöld-fehérek Spirovski hajszálpontos, kapufáról bepattanó lövésével szereztek vezetést, de nem ez volt a játékrész legszebb jelenete, ugyanis a szünet előtt Paintsil kétszer is megforgatta Fiolát, majd harmadjára el is fektette, végül okosan alányesve a bal sarokba csavarta a labdát.

A megnyugtató előny ellenére a fővárosiak nem vettek vissza a tempóból, továbbra is irányították a játékot. Úgy tűnt, csupán idő kérdése, az FTC mikor dönti el a három pont sorsát egy újabb találattal, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Ez megbosszulta magát, ugyanis Lazovic a semmiből szépített. A hajrá így akár izgalmas is lehetett volna, de Moutari egy átemelős góllal visszaállította a kétgólos különbséget, egyúttal biztosította a Ferencváros megérdemelt győzelmét. A Videoton még egyszer közelebb zárkózhatott volna, de a keresztléc megmentette a hazai csapatot.

A zöld-fehérek sikerükkel pontszámban utolérték az éllovas székesfehérváriakat, akik jobb gólkülönbségükkel maradtak az első helyen. A Videoton nyolc veretlenül megvívott bajnoki találkozót követően kapott ki ismét.

Ferencvárosi TC – Videoton FC 3-1 (2-0)
gólszerzők: Spirovski (34.), Paintsil (44.), Moutari (82.), illetve Lazovic (74.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.