Messi és a Barcelona nem kegyelmezett Madridban sem

Az idei év a Real Madridé volt, az utolsó meccs viszont egyértelműen a Barcelonáé.

Énekes András Előd
2017. 12. 23. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezdjük a számokkal. A spanyol bajnokság történetének 175. El Clásicóját rendezték a Santiago Bernabéuban, a telt házas meccset 30 kamera közvetítette 182 országban, összesen pedig több mint 650 millió ember látta, ahogy egymásnak feszül napjaink két legnépszerűbb klubja. A rangadó előtt végigvettük a csörte politikai és gazdasági előzményeit-részleteit, helyi idő szerint 12 órakor Sánchez Martínez játékvezető pedig végre belefújt a sípjába.

Nem kellett sokat várni az első hálórezdülésre, hiszen a 2. percben Ronaldo rögtön lesgólt fejelt egy hazai szöglet után. A következő fél óra sokkal kevesebb izgalmat tartogatott, a Real Madrid járatta többet a labdát, s ha elveszítette, rögtön megszállta a Barcelona térfelét (ezzel saját fegyverét szegezve ellenfele homlokához), így Iniestáék alig-alig tudtak támadásokat építeni.

A 30. percben az addig nem sokat mutató Barca villant: Messi fantasztikus észrevétele és kiugratása után Paulinho találta magát ziccerben, de magas lövését Keylor Navas bravúrral szögletre tudta tolni. Egy perccel később már a túloldalt kavargatott Ronaldo kedvenc helyén, a Barca tizenhatosának jobb csücskén, pár biciklicsel után pedig a hosszú rövidet vette célba, de az őszi idényben mindössze hét gólt kapó Ter Stegen lábbal védett.

A félidő végére elkezdett éledezni a Barcelona, ezzel együtt a meccs is, a legközelebb mégis a Real Madrid, pontosabban Karim Benzema került a gólhoz, aki Marcelo beadását fejelte kapufára.

A fordulás után még jobban sajnálhatták a hazai szurkolók, hogy a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattant a labda, mert élesebb fokozatra kapcsolt a Barcelona. Az 54. percben Busquets és Rakitic nagyszerű labdakihozatala után a felfutó Sergio Roberto kapta meg a labdát, majd nagyszerű érzékkel kapásból középre is tette a ziccerben érkező Luis Suáreznek (0-1).

Tíz perccel később megadta a kegyelemdöfést is ellenfelének a katalán csapat, Lionel Messi kulcspassza után megint Suárez került ziccerbe, de előbb Navas, majd a kipattanót kapura fejelő Paulinho lövését Dani Carvajal védte. A probléma csak az, hogy kézzel tette, így Sánchez Martínez jogosan kiállította, és tizenegyest ítélt, amelyet Messi kíméletlenül értékesített (0-2).

Az ember- és a kettős gólhátrány túl sok volt a Real Madridnak, az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy növeli-e előnyét a Barca. A legutolsó percben választ kaptunk: a csereként beálló Aleix Vidal talált be Messi visszagurításából, bár ehhez kellett Keylor Navas bénázása is (0-3). A katalánok így már 14 ponttal vezetnek a Madrid előtt, s a friss klubvilágbajnok ezzel az eredménnyel könnyen lehet, hogy az utolsó esélyét is elveszítette a bajnoki címre.

A Barcelona zsinórban harmadik bajnoki El Clásicóját nyerte a Santiago Bernabéuban, ezzel új rekordot felállítva. Videós összefoglaló itt található.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.