NB1: Felcsúton támadt fel a Haladás, lejtmenetben a Honvéd

Öt mérkőzést már lefújtak a bajnokság e heti fordulójában.

MN
2017. 12. 02. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai napon rendezik az OTP Bank Liga 18. fordulójának mind a hat mérkőzését, öt találkozón már végeredmény született

Debrecen–Honvéd 1-0

A Debrecen a címvédőt fogadta, és 1-0-ra nyert. A kispestiek sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el, és a jelenlegi idényben először fordult elő, hogy nem szereztek gólt.

Debreceni VSC – Budapest Honvéd FC 1-0
gólszerző: Takács (26.)

Puskás–Haladás 1-3

A szombathelyi együttes korábbi hét idegenbeli meccsén mindössze egy pontot tudott gyűjteni, most azonban megszerezte első győzelmét Felcsúton.

Puskás Akadémia FC – Szombathelyi-Swietelsky Haladás 1-3 (1-1)
gólszerzők: Szakály P. (3.), illetve Ramos (14., 94., az elsőt büntetőből), Wils (59.)

Újpest–Balmazújváros 2-2

A mérkőzést zárt kapuk mögött játszották, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága másfél millió forintra, valamint két zárt kapus mérkőzésre büntette az Újpestet a Videoton elleni találkozó miatt, amelyen a lila-fehérek szurkolói az ellenfelet és egyik játékosát szidalmazták, tárgyakat – köztük egy vécétetőt – dobtak a játéktérre, valamint becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartást tanúsítottak.

Újpest FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2 (0-1)
gólszerzők: Novothny (67., 81., mindkettőt büntetőből), illetve Haris (41.), Rácz (48.)
kiállítva: Tamás (80.)

Mezőkövesd–Diósgyőr 0-0

A sereghajtó Mezőkövesd gól nélküli döntetlent játszott a középmezőnyben tanyázó, a mérkőzésre három vereséggel utazó Diósgyőrrel.

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 0-0 

Paks–Vasas 3-1

A Paks két védője három góljával tartotta otthon a három pontot a Vasas ellen. Az október óta nyeretlen angyalföldiek tíz emberrel fejezték be a találkozót.

Paksi FC – Vasas FC 3-1 (0-0)
gólszerzők: Szabó J. (55., 62.), Lenzsér (72.), illetve Pavlov (72.)
kiállítva: Manjrekar (92.)

 

A Ferencváros–Videoton találkozót 19.30-kor kezdik az Üllői úton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.