Már majdnem húsz ponttal vezet a Barcelona a Real Madrid előtt

Messiék egy rossz sorozatot törtek meg, mégpedig úgy, hogy kétgólos hátrányból fordítottak.

Arday Attila
2018. 01. 15. 8:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton megint kikapott a Real Madrid, vasárnap késő este így ott volt a lehetőség a veretlen Barcelona előtt, hogy tovább növelje a két csapat közötti, hatalmas különbséget. Ehhez a saját árnyékát kellett átlépnie, hiszen olyan helyen volt fellépése, ahol régen volt sikerélménye. 

Mint az NSO beszámol róla, nem várta jó előjelekkel a Real Sociedad elleni mérkőzést az FC Barcelona. A legutóbbi hét bajnokiján, amelyet az Anoetában játszott, nem nyert a Barca, ez a leghosszabb negatív szériája volt vendégként ebben az évszázadban.

A találkozó elején nem úgy nézett ki, hogy megszakad a pocsék sorozat, ugyanis a 34. percben már két góllal vezetett a hazai csapat. Előbb Willian José fejelt szép gólt Marc-André ter Stegen kapujába, majd Juanmi váltott gólra egy pazar indítást. 2-0. A vendégek nem sokkal a szünet előtt a nyári szerzemény Paulinho révén szépítettek. Ez volt a brazil középpályás 8. gólja a bajnokságban. 2-1.

A fordulás után hamar egyenlített a Barca: Luis Suárez pazarul emelte be a labdát balról a kapu hosszú oldalába. 2-2. A hajrához közeledve a vezetést is megszerezték a vendégek: egy Real Sociedad-kirúgás után azonnal kontrázott Ernesto Valverde együttese, s Suárez megszerezte második gólját. 2-3. Az uruguayi támadó 13 gólnál jár a ligában. A végeredményt a 85. percben Lionel Messi állította be szabadrúgásból. 2-4.

A Barca fél távnál veretlenül vezeti a La Ligát, és már majdnem húsz pont az előnye a negyedik helyen szerencsétlenkedő – egy meccsel kevesebbet játszó – Real Madriddal szemben, amely a hétvégén újabb vereséget szenvedett. A második helyezett Atlético előtt, amely eddig csak egyszer kapott ki, kilenc ponttal vezet a Barca. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.