A kormány által biztosított pluszforrásokkal az eredeti tervekhez képest hat-hét hónappal később, idén ősszel adják át az új Illovszky Rudolf Stadiont, a Vasas FC labdarúgócsapatának otthonát – írja az MTI.
Markovits László, a Vasas SC elnöke szerdán, a létesítmény első sajtónyilvános bejárásán elmondta, hogy az aréna immár 6,98 milliárd forintos költségkeretből épül, befogadóképessége 5150 fő lesz, és az „örömteli csúszás” miatt az ünnepélyes átadás októberre várható. A pontos dátumot legkésőbb nyár elején hirdetik ki.
Mostanra az összes nézőtérelem, valamint a tetőszerkezet a helyére került, a nyugati főlelátó épületében pedig már a beltéri munkálatok zajlanak.
A drukkerek korábban nyílt levélben kérték, hogy 8000 férőhelyes legyen az új aréna.