Holtan találták udinei szállodai szobájában Davide Astorit, a Fiorentina labdarúgócsapatának kapitányát. A lilák az Udinesével játszottak volna vasárnap. Halálhírére a teljes olasz bajnoki fordulót törölték.
A klub Twitter-oldalának szűkszavú közleménye először csak magát a tragédia tényét rögzíti, de sajtóhírek szerint a 31 éves labdarúgót éjszaka érte a halál. Az első információk szerint az ok hirtelen szívmegállás volt. Az ügyészségi vizsgálat végül kiderítette, szívroham végzett a futballistával.
Davide Astori a Milan akadémiáján nevelkedett, majd felkerült a nagy csapathoz is, de a védelemben a Bajnokok Ligája-győztes csapattól nem tudta kiszorítani az Alessandro Nestához, Paolo Maldinihez hasonló csillagokat. Kölcsönben játszott kisebb csapatoknál, s végül Cagliariba került, karrierje nagy részében itt futballozott, több mint 170 meccsen lépett pályára. Innen került be a válogatottba is: 2010-ben még csak barátságos meccsre hívta be Cesare Prandelli, majd jöhettek a tétmérkőzések is, összesen 14. Jelentősebb tornája a Konföderációs Kupa volt, Eb-n vagy vb-n nem járt.
Miután a Romában is játszott pár meccset, 2015-ben először kölcsön-, majd végleg megvette a Fiorentina, haláláig ebben a klubban futballozott.
A tragédiát tetézi, hogy egy kéthetes gyermeket hagyott hátra a labdarúgó.