A másik kilenc mérkőzésről már pénteken eldőlt, hogy nem rendezik meg a pálya alkalmatlansága miatt. Az MLSZ, illetve a csapatok tájékoztatása szerint az elmaradt összecsapásokat április 11-én játsszák le.
A múlt héten egy Magyar Kupa-találkozó és egy NB II-es mérkőzés, ezen a héten pedig három kupamérkőzés maradt el a nagy havazás és a hideg idő miatt. Szombaton a Honvéd–Videoton FC mérkőzésre sem került sor: a hazaiak és a székesfehérváriak is honlapjukon jelezték, hogy az összecsapást azért nem rendezik meg, mert a játékvezetők meccsre alkalmatlannak tartották a pálya talaját. A Honvéd korábban szurkolóit kérte arra, hogy segítsenek a hólapátolásban.