Még nem érték el a céljukat, így nem ünnepeltek az öltözőben a Liverpool labdarúgói az után, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén, parádés első félidei játékkal 3–0-ra legyőzték a Manchester Cityt.
„Senki sem táncolt az öltözőben. Az ütközet 180 percig tart. Akkor kell ünnepelni, ha az ünnep elkezdődik, nem előtte négy héttel – utalt a Liverpool vezetőedzője a távolabbi célra. – A világ legjobb csapatát vertük meg, ez szép teljesítmény. A 3–0 jobb, mint a 2–0 vagy az 1–0, de még nem dőlt el a párharc” – intett óvatosságra a német tréner.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy két különböző félidőt láthattak a szurkolók, az elsőben nagyon aktívan és eredményesen játszottak, az „szinte tökéletes volt”, a másodikban viszont szerinte többet kellett volna törődni a futballal, de – ahogy fogalmazott – a Manchester City ellen képtelenség végig irányítani, fölényben lenni.
„A legfontosabb az eredmény. Most a Manchester Citynek kell lépnie. Nem hasonlítgatom össze a két csapatot, nem érdekel, hogy jobbak vagyunk-e, engem csak az érdekel, hogy elődöntőbe jussunk” – szögezte le.
Klopp említést tett az 52. percben sérülés miatt lecserélt Muhammad Szallah állapotáról is. Mint mondta, az első gólt szerző támadó maga jelezte, hogy érzett valamit a lágyékában, ezért hozta le őt, de a meccs után azt mondta, jobban érzi magát.
„Persze meg kell várnunk a tényleges diagnózist” – tette hozzá.
Josep Guardiola, a Premier League megnyerésének küszöbén álló manchesteri csapat vezetőedzője szerint jó hozzáállással kezdték a mérkőzést, a Liverpool mégis előnybe került, majd hiába próbáltak meg játszani, ahogy szoktak, a hazai csapat újabb két gólt tudott szerezni.
„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. A második félidőben mindent megpróbáltunk a szépítésért, és meghatározó lehet, hogy ez nem jött össze” – vélekedett.
A katalán tréner nem érezte úgy, hogy bánnia kellene valamit, szerinte nem úgy mentek fel a pályára, hogy ez legyen a vége, a második félidőben pedig már nagyon jól játszottak.