A válogatottmeccsek miatti szünet után újjáéledt az európai klubfutball, és rögtön a szezon hajrájába vezetett be minket a Bajnokok Ligája legpikánsabb negyeddöntő-párosítása. A tavalyi döntő két résztvevője egyaránt bajnoki győzelemmel hangolt a találkozóra, melyen a Real Madrid kezdője épp ugyanaz volt, mint a tavalyi, cardiffi döntőben. Zidane választása nem csupán lélektani hadviselés volt, hiszen tényleg a lehető legerősebb tizenegyét állította csatasorba, a nagyszerű formában focizó Iscóval és Ronaldóval.
Épp ők ketten voltak a főszereplői az első gólnak, melyre mindössze három percet kellett várni. Isco beadása egy csúnya védelmi hiba miatt megtalálta azt a Ronaldót, aki sorozatban tizedik Bajnokok Ligája-mérkőzésén talált be (0-1). A portugál teljesen üresen maradt a tizenhatoson belül, és nem is kegyelmezett. A torinói játékosok és szurkolók fel sem ocsúdtak a hideg zuhanyból, a tizedik percben Varane teljesen üresen fejelhetett egy szöglet után, de eltévesztette az irányt.
A Juventus első komoly esélye a huszonharmadik percben Higuaín előtt adódott, de Navas bravúrral védte a szélről jövő szabadrúgás utáni lövését. A játékot a hazaiak irányították, mégis a címvédő került közelebb az újabb gólhoz: a harminchatodik percben Kroos távoli bombája a felső lécen csattant.
A második játékrészben a Dybala szabadrúgása pattant meg majdnem gólt érően, alig néhány centiméterrel kerülte el Navas kapuját a labda. Mint kiderült, ez volt a nagy esélyük a torinóiaknak, hiszen a félidő derekán eldőlt a párharc. Egy érthetetlen hiba – Chiellini elpöckölte a labdát a kifutó Buffon előtt – és egy szemkápráztató mozdulat megpecsételte a Juve sorsát. Cristiano Ronaldo magasugrókat megszégyenítő módon emelkedett a levegőbe, hogy az idei BL-sorozat legszebb gólját ollózza be a kapuba (0-2). A megmozdulást még a hazai szurkolók is tapssal jutalmazták.
Alig két perccel ezután Dybala beleszállt Carvajalba, második sárgájával leparancsolta a pályáról Cakir játékvezető. Hogy ne maradjon kérdés a párharc sorsáról, Ronaldo passza után az előrehúzódó Marcelo is betalált (0-3). A folytatásban egyik csapat sem erőltette a focit, a pályán is érezték a felek, hogy a továbbjutás kérdése eldőlt, bár Ronaldo még lőhetett volna legalább két gólt. Összefoglaló a sima győzelemről itt.
Az első félidő abszolút a spanyoloké volt, Sarabia több gólt is lőhetett volna, végül csak egyszer talált be, bár a felé érkező beadást mintha kézzel tette volna maga alá. A Bayern lényegében helyzetek nélkül hozta le a félidőt, mégis egyenlített. Ribéry szélről betett labdájába Navas ért bele olyan szerencsétlenül, hogy végül öngól lett a vége.
Alcantara góljával a második játékrészben már a magát megrázó Bayernnél volt az előny, az 1-2-es eredmény pedig maradt is a hármas sípszóig. Jupp Heynckes együttese megnyugtató előnnyel várhatja az otthoni visszavágót, takaréklángon égve is összejött a győzelem.