Jobb, ha tisztában vagyunk vele, hogy jogsértően jár el a kereskedő, ha akár szóban, akár írásban arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a pénztártól való távozás után nincs lehetőség kifogással élni a használtan árusított termék utólagosan felmerült hibás voltát illetően.
Fontos tudni, hogy amennyiben az árucikk hibája a vásárláskor ismert vagy egyébként felismerhető volt, a fogyasztó nem élhet kifogással az árucikk ezen hibája miatt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a fogyasztónak vásárlás előtt az árucikket mindenre kiterjedő alapossággal kell megvizsgálnia, azonban az olyan hibák tekintetében, amelyek már a vásárláskor szemmel láthatóan felismerhetőek voltak, a kereskedő elutasíthatja a fogyasztó kifogását.
Tipp: Kérdezzen rá a vételkor, hogy van-e, illetve milyen ismert hibája van a terméknek, érdemes erről írásban is igazolást kérnie.
Amennyiben azonban az árucikknek olyan hibája van, amely a vásárláskor nem volt ismert, vagy nem is lehetett ismert (például a kabát bélése belül szakadt, hiányos), továbbá a hiba nem is a használtsággal természetszerűleg összefüggő okra vezethető vissza (így például kopás, színfakulás), a fogyasztó szavatossági jogaira alapozva minőségi kifogással élhet.
Kérheti elsősorban a termék javítását, illetve a cseréjét, másodsorban pedig árleszállításra tarthat igényt, vagy elállhat a szerződéstől. Használt árucikk esetében a csere gyakorlatilag lehetetlen, mivel nem lehet az árucikket egy ugyanolyan fajtájú, típusú, illetve állapotú árucikkre kicserélni, mint amilyen az eredeti volt. (Lehetséges, hogy a kereskedő felajánlja, hogy az árucikk vételárán egy másikat válasszon, azonban ezt Ön nem köteles elfogadni.)
Előbbiekre figyelemmel elsősorban az árucikk javítása kérhető. Másodsorban, azaz ha a kereskedő nem hajlandó javítani, vagy ha a javítás egyébként kivitelezhetetlen, árleszállítást kérhet, vagy elállhat a szerződéstől. Árleszállítás esetén a vételár utólagos csökkentése történik arra való tekintettel, hogy az árucikk hibásnak bizonyult. Elállás esetén pedig a kereskedő az árucikk visszavétele ellenében köteles a vételár egészét visszafizetni.
Tipp: Arra azonban figyelnie kell, hogy jelentéktelen hiba esetén nincs helye elállásnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!