A háztartásokban nélkülözhetetlen alapélelmiszerek – mint a rizs, a liszt, a só és a cukor – esetében nem árt odafigyelnünk, hogy sütés-főzés során a recept szerint előírt hozzávalókat pontosan kimérjük konyhai mérlegünkön, mert a csomagoláson jelölt mennyiségeknek nem mindig hihetünk.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közel 120-féle termék tételminősítéses nettótömeg-vizsgálatát végezte el 2013-ban, melynek eredménye szerint 29 százalékos volt a kifogásolási arány.
A termékekre vonatkozó jelöléseknek elsődleges funkciója, hogy tájékoztatást adjanak az adott termék tulajdonságairól. A jelölés alapelve a pontos, valósághű tájékoztatás, hogy ezzel tegye lehetővé a fogyasztó számára a termékek sokféleségéből a megfelelő választás lehetőségét. A jelölés a fogyasztói érdek és a piaci versenytisztaság védelmének egyik igen fontos eszköze. Az alapszabály, hogy ne legyen félrevezető az adott jelölés.
A tételminősítéses nettótömeg-mérés két lépcsőben történik a vonatkozó jogszabály szerint: egy adott termékből 20 darab mintát vételezve és nettó tömegét lemérve egyrészt a jogszabály szerint előírt minimumérték elérését szükséges vizsgálni, másrészt a 20 terméknek az átlagtömeghez viszonyított negatív eltérését. Amennyiben ezen értékekre a jogszabályban előírt kritériumok nem teljesülnek, úgy az adott terméktétel nem minősül megfelelőnek.
A hatóság tapasztalata szerint a leggyakrabban a nagyobb kiszerelésű (500 gramm, 1 kilogramm) termékek körében fordult elő hiányosság liszt, rizs, cukor és só esetén, de arra is akadt példa, hogy a 20 grammos fűszer címkén jelölt mennyisége nem volt megfelelő.
A vizsgálatok során előfordult például olyan rizs termék, amelynél a vizsgált 20 mintaelemből mind a 20 kifogásolt volt az előírt minimumérték tekintetében; egy rétesliszt esetén pedig a jogszabály szerint maximálisan megengedhető negatív eltérés több mint háromszorosa volt megfigyelhető (vagyis a terméken jelzett 1000 gramm helyett csupán 948,8 gramm lisztet tartalmazott).
A feltárt jogsértések esetében a fogyasztóvédelmi hatóság a szükséges intézkedéseket megtette: a jogsértő magatartás folytatását megtiltó határozat meghozatalára, illetve fogyasztóvédelmi bírság kiszabására került sor.