A tücsök és a hangya

Az Orbán-kormányra a mese utóbbi szereplőjének gondossága a jellemező. Olyan tartalékokkal rendelkezik ugyanis az ország, hogy egy jövőbeli válság sem tudja maga alá gyűrni.

2019. 04. 08. 6:00
null
Forrás: Orbán Viktor/Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány néhány héten belül bejelentheti azt a gazdaságvédelmi akciótervet, amely az eurózóna teljesítményének lassulása miatt várható kedvezőtlen hatásokat ellensúlyozhatja. Azt mondják az okosok, hogy a válság a kapitalista piacgazdaság természetes velejárója. Időről időre beüt a krízis, legutóbb 2008-ban tapasztalhattuk meg ezt.

Az előzményeket jól ismerhetjük, az Egyesült Államokban a bankok érdemi hitelbírálat nélkül nyújtottak jelzálogkölcsönöket. A pénzintézetek egymással versenyezve öntötték a piacra a pénzeket, egyre kockázatosabb beruházásokba szálltak be.

Olyanok is kaptak hitelt, akik korábban nem feleltek meg a feltételeknek, a fogyasztórobottá butított emberek pedig tartották a markukat, és egyáltalán nem törődtek a jövővel. Mindenki boldog volt, egészen addig, amíg az ingatlanárak jelentős csökkenése nem borított fel mindent. Az átláthatatlan ügyletek megrogyasztották a pénzügyi rendszert, amely a nyugat-európai bankokat sem kímélte.

Magyarországon ez idő tájt Gyurcsány Ferenc birtokolta a hatalmat, akinek gazdaságpolitikáját legegyszerűbben Jean de La Fontaine meséjével, a tücsök és a hangya történetével lehet jellemezni. Azon belül is a tücsökkel, aki csak muzsikált hét határon, aztán jött a tél a nyárra, s fölkopott a koma álla. Valahogy így működött az akkori kormány, trükkök százaival, felelőtlen pénzügyi döntésekkel. Hála Istennek, ezen is túljutott az ország.

Mostanság azonban a nemzetközi környezetben több kockázat is felsejlik. Ide sorolható például az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi csörtéje, a brexit körüli bizonytalanság, a dél-európai államok törékeny bankrendszere, a globális államadósság növekedése, a gazdasági bővülés lassulása, de a migrációból fakadó problémákat sem érdemes a szőnyeg alá söpörni.

Visszatérve a tücsök és hangyára, az Orbán-kormányra a mese utóbbi szereplőjének gondossága a jellemező. Olyan tartalékokkal rendelkezik ugyanis az ország, hogy egy jövőbeli válság sem tudja maga alá gyűrni. Ahogy Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke fogalmazott a minap: a hitelesség, a pénzügyi fegyelem, az államadósság csökkenése olyan érték, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Erről beszélt Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség leköszönő elnöke is, aki hamarosan a Magyar Nemzeti Bank új alelnöke lesz. Szerinte úgy készülhetünk fel egy gazdasági lassulásra, hogy az alapvető makroegyensúlyok megvannak a gazdaságban. Erre pedig az elmúlt száz évben nem volt példa.

Bár erre önmagában nemigen lehet politikai kampányt építeni, de azért nem árt hangsúlyozni, hogy a pénzügyi és gazdasági fegyelem valóban komoly értéknek számít. Mert ha ez nincs, akkor minden csak látszat. Akkor egy erősebb válság beköszöntével az történne az országgal, ami 2008–2009-ben.

Ha most hasonló helyzetben lennénk, akkor búcsúcsókot lehetne venni a csok-tól, a családi adókedvezményektől, véget érne az adócsökkentés politikája, nem járna senkinek tízmilliós életkezdési támogatás, sem két és fél millió forintnyi hozzájárulás hétüléses autóra, nem lenne babaváró támogatás, nyugdíjprémium sem, megakadnának az életpályamodellek, és a sort hosszan lehetne még folytatni.

Minden eddig elért eredmény veszélybe kerülne. A felelős gazdálkodás azonban fenntarthatóvá teszi az eredményeket. Ez abból a szempontból is biztosított, hogy a kiadásokat nem hitelből fedezi a kormány, hanem abból, amit megtermelt az ország. Korábban erre sem volt példa, mert a balliberális kabinetek nyakra-főre vették fel a hiteleket, melynek terheit ma is fizetjük. A felelősök közül néhányan még ott ülnek az Országgyűlés ellenzéki padsoraiban. Elnézve a tevékenységüket, bársonyszékre továbbra sem érdemesek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.