Európai őskáosz

Szokás beszélni Európa szerencsésebb feléről, amely mindig az, ahol a havi fizetés átlagosan magasabb, mint a szerencsétlenebb oldalon, a régi vasfüggönyön túl, nálunk.

Hetek óta tiltakoznak a sárga mellényesek Fotó: Stephane Mahe Forrás: Reuters

Szokás beszélni Európa szerencsésebb feléről, amely mindig az, ahol a havi fizetés átlagosan magasabb, mint a szerencsétlenebb oldalon, a régi vasfüggönyön túl, nálunk. A havi fix pedig tényleg varázslatosan el tudja mosni a létező, posztmodern nyugat-európai demokrácia minden őrületes sebét. Hiszen beteg az a rendszer, nagyon beteg, s lám, valahogy a havi fix feljogosítja a demokrácia otthoni sírásóit arra, hogy a lesajnált „szerencsétleneket” fenyegessék ujjukkal, megmutatva, mi fán terem a népképviselet.

Belgium Európa orvosi lova, amely ország ugyan, de nem olyan, mint a többi, hiszen a belga kormány befolyása szinte eltörpül a regio­nális parlamentek és kormányok mögött. A flamand részen két, magyar szemmel radikálisan jobboldali, Flandria függetlenségét hirdető párt a legnépszerűbb, a hagyományosan baloldali, francia tudatú Vallóniában a szocialisták vannak hatalmon, a belga ügyvezető kormány – amelynek esélye sincs működőképes koalíciót összekovácsolni – feje gond nélkül lecserélte kopottas bársonyszékét az Európai Tanács elnöki posztjára, külügyminisztere pedig, miután sikertelenül pályázott az Európa Tanács vezetésére, az Európai Bizottság igazságügyi portfólió­ját akarja vezetni.

Olaszországban a kormánykoalíció azért kalapálta össze az egykor pont a Demokrata Párt ellenében létrejött Öt Csillag Mozgalom és a nagy mumus fura kézfogóját, hogy még egy rövid ideig fennmaradhasson a római uralom, hiszen az olaszok egy voksoláson nagy tömegben Salviniékre szavaznának. Akkor pedig felmerül, hogy vajon a törvény betűjét kell-e figyelni vagy a demokrácia elvét. Ebben az esetben pedig a kettő élesen szemben áll egymással, a szigorú önérdek a baloldali, egykoron fontos Demokrata Pártot és a másfajta politikát hirdető, valójában a meglevő rendszert tovább éltető csillagosok párosát tartja hatalomban, minden nappal távolodva azoktól, akiket elvben képviselnek.

Spanyolországban ugyancsak napról napra élnek, szinte teljesen reménytelen a koalíciókötés, Pedro Sánchez hiába nyerte meg a választásokat a szocialistákkal, várhatóan kudarc és új voksolás vár a spanyolokra.

Ebből pedig újra egy sehogy se összeilleszthető puzzle fog összeállni, kisebb-nagyobb pártok ígérik, hogy akkor most tényleg minden máshogy lesz, lebontjuk a korrupció hálózatát, béke és fejlődés vár az országra, s hiába, a végén mégis az a tavaszi felvágott lesz, amelyben van borsó, hús, répa, és mégis egy húsipari termék, amely nem áll össze egységes egésszé, és folyamatosan kipotyognak a darabjai. A britek pedig túl vannak ezen a játékon, náluk a demokrácia a parlamenten belüli torzsalkodást jelenti, amely köszönőviszonyban sincs a lakosság álláspontjával. A népszavazást is csak politikai trükknek vetették be, a végeredményt pedig azóta is megkérdőjelezi minden arra járó.

A vírus pedig terjed, a valaha stabilnak tekinthető nyugati államok is megroppantak politikailag. Hol van már a kőbe vésett osztrák koa­líció vagy az ereje teljében levő Angela Merkel vezette német kormány? Brüsszel pedig kikanyarított magának egy nagy adagot az országok szuverenitásából, mert ha már Belgiumban teljesen értelmetlen politizálni, inkább nagyban gondolkodnak azok, akiknek a történelem megadta a jogot az ítélkezésre.

Míg hosszú nyilatkozatok születnek a renitens közép-európai államok megbüntetéséről – amelyeket lefordítanak a jogszabályoknak megfelelően például ír nyelvre is –, a nagyon bölcs és nagyon európai politikusok nem veszik észre, hogy milyen meleg van. Ha igen, azt mondják, klímaváltozás.

Pedig a házuk ég.