A magyar gazdaság teljesítménye szintén Európa élmezőnyében van. Ebben a turizmus fontos szerepet játszik, jelentős mértékben hozzájárul a bruttó hazai termék növekedéséhez, az érintett ágazatokban pedig mintegy félmillió embernek biztosít állást. Mindez nemcsak az elmúlt évek fejlesztéseinek, építkezéseinek köszönhető, hanem annak is, hogy az ország biztonságos.
Ma már ez is olyan tényező, amit figyelembe kell venni. Nem Magyarország szerepel azokban a nemzetközi hírekben, amelyek arról számolnak be, hogy melyik európai városban támadtak késsel a járókelőkre, hajtottak autóval a karácsonyi vásárlók tömegébe vagy robbantottak fényes nappal valamelyik forgalmas utcában, ahogy nincsenek no-go zónák sem. A biztonság érték lett.
Amikor februárban Budapest megkapta az Európa legjobb úti célja elismerést, akkor a lebonyolító szervezet vezetője azt mondta Tarlós Istvánnak, hogy a főpolgármester őszi újraválasztása esetén további fejlesztések előtt nyílik meg az út, hogy Európa legszebb városa még több befektetőt és látogatót vonzhasson magához. Az önkormányzati választás már eredményt hozott.
A balliberális tábor egyszer már bebizonyította, hogy mihez ért. A Demszky-korszak nem arról volt híres, hogy épült és szépült a főváros. Meglátjuk, meddig tart ki Budapesten a turizmus aranykora.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!