Mini-világháború

Élőben látjuk, napról napra, miként marakodik egymással a sok békeszerető, européer és demokratikus erő, hogy a végén az ő zászlaja lobogjon a megfelelő terület felett.

AFGHANISTAN-MILITARY/ Fotó: Reuters

Piri raisz korszakos jelentőségű oszmán tengernagy volt, Nagy Szulejmán alatt is szolgált, s megrajzolt egy olyan térképet a XVI. század elején, amely meghökkentően pontosan mutatja Dél-Amerika partvonalát.

Az egyetlen olyan török tengerész, akinek a neve valamit mond a külföldiek számára, így nem véletlen, hogy a Piri rais nevet kapta az a kutatóhajó, amely földgázt keres Ciprus partjainál. A méltóságteljes, vörös-fehér hajó minden fényképen felbukkan, amely a törökök tengeri befolyását hivatott mutatni.

Hamarosan új fotók jönnek majd az TCG Anadolu repülőgép-hordozóról, ezt idén fogják hadrendbe állítani, vigye Anatólia hírét szerte a világban. Mert Líbia akármilyen messze van, szükség lesz egy jelentős török hadihajóra. Ankara ugyanis megállapodott Líbiával, hogy megosztják a Földközi-tengert, mint az egér és az elefánt, mikor együtt dübörögnek a hídon.

A szinte semmit se jelentő, de szándéknyilatkozatként felfogható dokumentumban a tenger keleti medencéje török érdekszféra, amely Görögország számára különösen fájó. Athén tiltakozott is, de ilyen esetekben nem számít sokat az EU legendásan szoros véd- és dacszövetsége. A líbiai konfliktus megoldását célzó tárgyalás Berlinben lesz, ahol Halífa Haftar tábornok is jelen lesz, akit szokás az oroszok emberének nevezni, pedig valójában őt mindenki támogatja, ha épp rövid távú érdekei ezt diktálják. Törökország pedig a nemzetközileg elismert kormányt fegyverrel segíti, következésképp Haftar mellett áll Athén, s ne feledjük, az Egyesült Arab Emírségek is, valamint Egyiptom és vélhetően Oroszország.

A hivatalos kormány oldalán áll elvileg Franciaország és Olaszország is, a valóságban a két európai nagyhatalom évtizedek óta milliárdokat fektetett be a nagyon közeli és olajban nagyon gazdag országban, és nem kívánják veszni hagyni ezeket az érdekeltségeket. Angela Merkel pedig lehetőséget lát abban, hogy mindenkit el tud hívni magához, hiszen jelentősen megkopott a Bundesmutti diplomáciai zsenijébe vetett hit, amióta saját kormányát se tudja évek óta gatyába rázni, így elhívta a kínaiakat is az egyeztetésre.

A világháború ott zajlik a nagyon sok kincset rejtő földön, amely épp emiatt koldusszegény és vérrel áztatott. Iszonyú sokba kerül Líbiának a rengeteg külföldi érdekeltség, amelyek gazdái egyetlen euró­centet se hagynak a földön, nemhogy komplett olajvezetékeket és -finomítókat.

A mini-világháború pedig rávilágít a nemzetközi diplomácia és az Európai Unió rettentő hazugságaira. Ha bárki is érdekelt volna a békében és a stabilitásban, akkor meg lehetne oldani a problémákat. Csakhogy senki se érdekelt, egymás sarkára taposva keresik a lehetőséget az összeütközésre.

A címzetes gazemberek szállítják a nagyon sokat érő élő rakományt át a tengeren, hogy utána megkapják a fejpénzt az államtól és Brüsszeltől, a líbiai parti őrség hajói hajlan­dók félrenézni, ha megfelelő összeg üti a markukat, a civil taxisok pedig kihasználják a zűrzavart, és szakadatlanul szítják a feszültséget, busás haszonra szert téve.

A világ második legjobb üzlete a háború, s szorosan együtt jár a világ legeslegjobb üzletével, amely az újjáépítés. Itt élőben látjuk, napról napra, miként marakodik egymással a sok békeszerető, européer és demokratikus erő, hogy a végén az ő zászlaja lobogjon a megfelelő terület felett.

A franciák csak hivatalosan mentek el, a gyakorlatban soha, ahogy az olaszok se felejtik Tripolit. Az oroszok új szereplők, de épp elég éhesek, az arabok otthon vannak, a törökök pedig nem először járnak arrafelé. Piri raisz térképének az a fele elveszett, de ez nem jelenti azt, hogy nem is rajzolta meg soha.