Ennek ellenére nem adják fel, most is okoskodnak a tesztelésről, mintha a moslékkoalíció párttagkönyveivel együtt járna a járványügyi szakvizsga is, de legalábbis a bölcsek köve ajándékba. Nem tántorítja vissza őket az sem, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint nincs értelme ezres, százezres nagyságrendben szűrni itthon az embereket, a reprezentatív mintavétel sokkal pontosabb képet ad a helyzetről, mint ha sokat tesztelünk alacsony rizikójú csoportokban.
Nem tud másra gondolni az ember, mint arra, hogy az elvtársak haveri beszállítói nagyot akarnak kaszálni az értelmetlenül elhasznált vírusteszteken. Csak emlékeztetőül, tízezer vizsgálat nagyjából három pozitív esetet eredményez mostanság. Milyen kár, hogy a politikai eszementségre nincsen kipróbált teszt, ami alapján karanténba lehetne küldeni néhány DK-s érintettet.
Kicsit tehát fellélegezhetünk, de tudnunk kell, még nincs vége. A korlátozások feloldásával szerte a világban ismét nőni kezdett az igazolt esetek száma, és már ötszázezer fölött jár az áldozatoké. Egyes szakemberek novemberre jósolják nálunk a második hullám érkezését. Jobb félni ezért most is, mint majd megijedni. Aki felkészülten akarja várni az újabb veszélyhelyzetet, az elgondolkodik azon, mely intézkedések voltak a leghatékonyabbak a védekezésben. Aki azt várja, hátha télen elront majd valamit a kormány, az ellopja, begyűjti, megrongálja a nemzeti konzultáció íveit. Lehet választani…




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!