Rózsa Péter, az ördög töke sátánista szerzetesrend perjelje azt a megbízatást kapta I. Szemlőhegyi Ferenctől, hogy bármi áron feketítse be és lehetetlenítse el I. Felcsúti Viktort, a fejedelmet, s ehhez felhasználhatja a fejedelem családját is, beleértve kiskorú gyermekeit.
Valahogy így kezdődhetne a budapesti A Rózsa neve sztori, ám az utolsó pillanatban megérkezett Baskerville-i Vilmos (esetünkben Milkovics Pál), és leleplezte a sátánista szerzetest. (Függöny, taps…)
Igen, végül is ez most valamiféle happy end. Már ami a kirúgást illeti. De miért gondolják egyesek újra és újra, hogy a családtagok, különösképpen a kiskorú vagy akár nagykorú gyermekek felhasználhatók a politikai küzdelmekben? Ez az igazi kérdés.
És bizony, a másik oldal (a sátánisták) ebben is rosszabbul állnak. Azok már 2002-ben bevetették a politikai kampányokban lejáratás céljából a gyerekeket. Az akkor még fölöttébb kiskorú Ráhel először került a patkánymédia híreibe, méghozzá egy ordas hazugság kapcsán, amely szerint a balesetet szenvedő Orbán Viktor magára hagyta lányát és elment a helyszínről. Hát persze…
Ezek ugyanabban az időben Orbán feleségét sem kímélték, miután elkezdték azt terjeszteni, hogy a miniszterelnök félholtra verte az asszonyt, akit titokban egy kórházban ápolnak. Lévai Anikónak be kellett mennie egy tévéstúdióba, hogy megmutassa: nincs összeverve…
Az akkori sátánisták mind megvannak még, csak azóta kicsit magasabb pozíciókba kerültek. Aztán persze sorra került Gáspár, további alkalmakkor Ráhel, egy Ezalényeg.hu nevű trágyadomb pedig egyebek mellett azzal a címmel jelentkezett a minap, miszerint mennyit fog örökölni Orbán, ha „meghal az apja”.
Gusztusos nem? Ezeknek tényleg semmi sem szent.
Család, gyerekek, házastársak, szülők – előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Vagy szenvedő, megvert áldozatként vagy módfelett gazdagodó kivételezettként, vagy csak azért, mert egy horvátországi autópályán, ahol közel-távol sehol egy használható kuka, a benzinkút melletti parkoló szélén hagyott egy becsomagolt pelenkát. (Ahol amúgy már úgyis hegyekben állt a szemét.)